Celtic: Petrov menne is, maradna is

Vágólapra másolva!
2006.04.20. 14:13
Címkék
Nincs könnyű helyzetben Sztilian Petrov (képünkön), a skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, idén bajnoki címet szerző Celtic Glasgow bolgár légiósa, ugyanis januárban újabb 3 és fél évre kötelezte el magát a klubhoz, azóta viszont alaposan megváltoztak a körülmények.
Petrov 1999-ben a CSZKA Szófia együttesétől igazolt a Celtichez, kétmillió angol fontért.

Az ötvenszeres válogatott, 26 éves támadó-középpályás évek óta meghatározó alakja a csapatnak, amellyel négy bajnoki címet és Skót Kupát is nyert.

Alapembernek számított a 2003-s UEFA-kupa döntőjébe menetelő együttesnek.

Petrov azonban prímásból csak másodhegedűssé vált, mióta Gordon Strachan 2005 nyarán átvette a csapat irányítását.

A futballista többször nyilatkozott arról, hogy már nem érzi annyira jól magát a Celticben, mint korábban, amikor még úgy gondolta: ott fejezi be profi, légiós karrierjét, ahol elkezdte.

A legutóbbi, Hibernian elleni, 1-1-s döntetlenre végződő mérkőzés szünetében elégedetlensége már odáig fajult, hogy összeveszett Strachannal.

Petrovot korábban az angol élvonalból az Everton és a Fulham is megkörnyékezte, de a játékos minden bizonnyal fajsúlyosabb klubok érdeklődését is felkelti, amennyiben a helyzet úgy adódik.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
5 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
5 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
5 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
6 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
7 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik