Lyon: Wiltord két évet hosszabbított

Vágólapra másolva!
2006.05.22. 19:03
Címkék
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, sorozatban ötödik bajnoki címét szerző Lyon válogatott középpályása, Sylvain Wiltord (képünkön) két évvel meghosszabbította szerződését.
A 32 éves futballista második szezonját töltötte a Lyonba, ahová négy, Arsenalban eltöltött idény után érkezett. Wiltord idén tizenkét góljával segítette bajnoki aranyhoz a lyoniakat.

A 77-szeres francia válogatott 2000-ben tagja volt az Európa-bajnokságon győztes válogatottnak, jelenleg pedig a németországi világbajnokságra készül.

Wiltord az 1992-93-s idényben mutatkozott be a francia élvonalban, még a Rennes színeiben. Öt szezon után váltott, útja a Bordeauxhoz vezetett. Mindkét gárdában stabil alapembernek számított.

Utóbbi csapatban három évet húzott le, majd jött négy esztendő az Ágyúsoknál.

A június 30-án lejáró szerződés végét nem várták meg a felek: már most, a vb előtt egymás tenyerébe csaptak, méghozzá azzal a megkötéssel, hogy 2008-ban további egy évre opciós joga van Wiltordra a Lyonnak.
Legfrissebb hírek

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
2 perce

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
5 perce

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
7 perce

Versenynaptár 2026 – 4 oldalon a keddi Nemzeti Sportban!

Egyéb egyéni
24 perce

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como

Olasz labdarúgás
36 perce

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
1 órája

Lenyűgöző bringatúrák Amerikától Namíbiáig

Csupasport
1 órája

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik