Bölöni László lett a Monaco edzője

Vágólapra másolva!
2006.05.31. 16:37
Címkék
Bölöni László lett a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Monaco vezetőedzője. A Rennes-től távozó szakember két évre kötelezte el magát a hercegségbe.
Bölöni két évig irányítja a Monacót
Bölöni két évig irányítja a Monacót
Bölöni két évig irányítja a Monacót
Bölöni két évig irányítja a Monacót
A Rennes egykori edzője, Bölöni László a következő két évben a Monaco labdarúgó-csapatát fogja irányítani.

A szakember eddigi edzői pályafutása nagyrészt Franciaországhoz kötődik, miután befejezte játékos-pályafutását.

1992-ben a Nancy másodedzője lett, majd két év múlva átvette a csapat irányítását. 2000-ben visszatért Romániába, ahol egy éven keresztül a válogatottat vezette, majd Portugália következett, a Sporting Lisszabon kispadja, akikkel 2002-ben megnyerte a bajnokságot. 2003-tól mostanáig a Rennes együttesének volt a vezetőedzője.

Bölöni László játékosként remek eredményeket ért el, 1971-ben a Marosvásárhely színeiben mutatkozott be a román élvonalban, és már rutinos játékosként, 1984-ben szerződtette az akkori sztárcsapat, a Steaua Bukarest. Levezetésként még külföldön is kipróbálhatta magát, előbb a brüsszeli Racing Jet, majd a francia Orleans játékosa volt.

A középpályás 1986-ban BEK-et nyert a Steauával, majd a Dinam Kijev ellen az Európai Szuperkupát is elhódította.

A szakember az előző szezonban hetedik helyen zárt a Rennes-nel, Monacóban Francesco Guidolint váltja, aki nem egész egy évet töltött a hercegségben.
Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
41 perce

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
55 perce

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
1 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
1 órája

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
1 órája

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
1 órája

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik