Brazília: kilenc emberrel is győzött a Santos

Vágólapra másolva!
2006.08.08. 00:23
Címkék
Hiába fogyatkozott kilenc emberre a Santos labdarúgó-csapata, az utolsó öt percben szerzett két góllal mégis a maga javára tudta fordítani az Internacional elleni mérkőzést a brazil bajnokságban.
Az Internacional Iarley 10. percben szerzett góljával sokáig vezetett, ráadásul győzelmi esélyeiket növelte, hogy a Santos játékosa, Reinaldo a 74. percben a kiállítás sorsára jutott. A csatár azért mehetett idő előtt zuhanyozni, mivel éppen a játékvezető orra előtt rúgott bele Perdigaóba.A 80. percben újabb Santos-játékos hagyta el a pályát, a chilei középpályás, Claudio Maldonado ugyanis megsérült, és a csapat ekkorra már kihasználta mindhárom cserelehetőségét.Wanderley Luxemburgo együttese azonban küzdenitudásból jelesre vizsgázott, ugyanis a középpályás Wendel két góljával sikerült megfordítania a már elveszettnek hitt meccset: előbb egy szabadrúgást varrt be, majd a ráadásban egy vitatható büntetőt értékesített.A Santos ezzel a győzelemmel a harmadik helyen áll, három pontra lemaradva az éllovas Sao Paulótól.A listavezető egyébként 1-1-es eredményt ért el a Botafogo ellen, annak ellenére, hogy több kulcsjátékos pihenőt kapott.A második helyen - mindössze rosszabb gólkülönbsége miatt - a Parana csapata áll, amely a Vasco da Gamát győzte le 2-1-re.A címvédő Corinthians továbbra is az utolsó helyet foglalja el, bár legalább megszakadt a nyolcmeccses nyeretlenségi sorozata az Atletico Paranaense legyőzésével.Brazília:
Botafogo-Sao Paulo 1-1 (Felipe Adao 9. ill. Thiago 51.)
Parana-Vasco da Gama 2-1 (Sandro 32., Maicosuel 68. ill. Madson 85.)
Santos-Internacional 2-1 (Wendel 84., 90. ill. Iarley 10.)
Cruzeiro-Santa Cruz 3-3 (Bala 4., Alessandro 29., 49. ill. Heleno 45.-öngól, Nene 50., Osmar 83.)
Forteleza-Palmeiras 0-0
Ponte Preta-Fluminense 3-0 (Mario 46., Conceicao 83., J. Carlos 85.)
Legfrissebb hírek

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
41 perce

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
52 perce

Öt PSG-játékossal itt az IFFHS 2025-ös álomtizenegye!

Minden más foci
56 perce

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
1 órája

Kézilabda: száz találat fölött az ifjú gólvadászok

Utánpótlássport
1 órája

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
1 órája

Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

Foci vb 2026
1 órája

Magyar játékossal írja történelmét az MLS tartalékbajnokságának új klubja

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik