Lengyelország: a sportminiszter vizsgálatot kezdeményez a labdarúgó szövetségben

MTI MTIMTI MTI
2006.09.12. 02:18
Címkék
Vizsgálatot kezdeményezett Tomasz Lipiec lengyel sportminiszter az ország labdarúgó-szövetségében (PZPN) a közel egy éve húzódó bundabotrány miatt.
A vizsgálat könnyen a PZPN vezetésének megbuktatásával zárulhat, ugyanis a miniszter kijelentette, a szövetség saját nyomozása erősen megkérdőjelezhető volt."Azért döntöttem így, mert az eddigi ellenőrzéseink a törvények és a szövetség szabályzatának áthágásaira utalnak" - mondta a politikus.A botrány tavaly nyáron robbant ki, s az azóta is zajló rendőrségi nyomozás során már több mint negyven játékvezető, sportvezető és klubelöljáró érintettsége is bebizonyosodott mérkőzések manipulálásában, ugyanakkor a PZPN saját vizsgálata nem vetette fel a vezetők felelősségét.A válság továbbgyűrűzése nem jött jókor a lengyelek számára, hiszen az UEFA delegációja vasárnap érkezik Varsóba három napra, hogy a 2012-es Európa-bajnokságra Ukrajnával közösen pályázó országnál szemlézzen."Talán kissé furcsának tűnhet, de úgy gondolom, ezek a lépések növelik esélyünket a pályázaton. Az olaszok már pontot tettek a saját bundabotrányukra, itt az ideje, hogy mi is kielégítően zárjuk le ezt az ügyet, s ezzel is jobb képet alakítsunk ki magunkról" - nyilatkozta Lipiec.Az UEFA szemlebizottsága szeptember 24-én érkezik Magyarországra, amely Horvátországgal közösen szeretné elnyerni a kontinenstorna rendezési jogát.
Legfrissebb hírek

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata

Olasz labdarúgás
58 perce

Christian Horner teljes nyugalomban élne, ha nem térne vissza az F1-be

F1
1 órája

Alejandro Davidovich nyerte a sanghaji spanyol házi döntőt

Tenisz
1 órája

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
1 órája

Mario Sostaric: Ez lesz a mi BL-döntőnk!

Kézilabda
1 órája

Szavazás: hányadik helyen végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Magyar válogatott
1 órája

Győzelemmel mutatkozott be a Szeged kispadján Tóth Balázs

Labdarúgó NB II
2 órája

WNBA: a Golden State Valkyries nyerte a döntő első mérkőzését

Amerikai sportok
2 órája