Skócia: tartalékos Celtic

2006.09.29. 16:56
Címkék
A skót Celtic csapata holland támadója, Vennegoor of Hesselink (képünkön) nélkül áll ki a szombati bajnoki mérkőzésen a Falkirk ellen.

Hesselink még mindig azzal a bokasérüléssel bajlódik, melyet az előző hétvégén, a Rangers elleni győztes mérkőzés utolsó perceiben szedett össze.

„Nem tudom, mennyi ideig nem lesz bevethető, hiszen még nem is láttam a sérülését”- nyilatkozta Gordon Stratchan, a csapat edzője.

Elmondása szerint Stratchan nem is sürgeti a többi sérült játékos – John Kennedy, Mark Wilson – visszatérését sem, hiszen nem szeretné a dolgot elkapkodni.

Szerinte már pályára léphetnek a tartalékcsapatban a következő héten is, de rögtön hozzátette: „Majd meglátjuk, hogy lesznek vasárnap, mindenestre szorítunk értük.”

A tavalyi bajnok Celtic jelenleg 19 ponttal vezeti a skót tabellát a 16 pontos Hearts és a 12 pontos Rangers előtt.
Legfrissebb hírek

Távozik Radványi Miklós, a Komárom edzője – hivatalos

Minden más foci
6 perce

Női vízilabda-vk: a második divízióból Oroszország és Kína jutott be a szuperdöntőbe

Vízilabda
11 perce

Női röplabda Extraliga: elköszönt nyolc játékosától az ezüstérmes Kaposvár

Röplabda
13 perce

Női kosár NB I: nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja

Kosárlabda
26 perce

Videó: Kerkez Milos kilátogatott a sznúker-világbajnokságra

Angol labdarúgás
51 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

A női ifjúsági BL négyes döntőjébe jutó három magyar csapat edzői voltak a Szabaddobás podcast vendégei

Kézilabda
1 órája

Heti program: BL- és El-elődöntő, hétvégén NB I és F1

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik