Bölöni Lászlót elküldték Monacóból

2006.10.23. 16:40
Címkék
A továbbiakban nem Bölöni László irányítja a Monaco szakmai munkáját. A nyáron Rennes-ből érkező romániai magyar szakembert a gyenge eredmények miatt "ideiglenesen felmentették a munkavégzés alól".
Bölöni László csapatát az esélyesek között emlegették a szezon elején, ennek ellenére kiesésre állnak
Bölöni László csapatát az esélyesek között emlegették a szezon elején, ennek ellenére kiesésre állnak
Bölöni László csapatát az esélyesek között emlegették a szezon elején, ennek ellenére kiesésre állnak
Bölöni László csapatát az esélyesek között emlegették a szezon elején, ennek ellenére kiesésre állnak

Ami már hosszabb ideje érett, az valósággá vált: Bölöni Lászlót menesztették a Monaco labdarúgó-csapatának éléről.

Illetve azt, hogy menesztették nem mondta ki egyszer sem nyíltan Michael Pastor klubelnök, ő úgy fogalmazott a klub főhadiszállásán rendezett sajtótájékoztatón, hogy „időlegesen felmentik a munkavégzés alól” Bölöni Lászlót.

Pastor azt is hozzátette, hogy további intézkedésig Laurent Banide vezeti az edzéseket. A hétfői gyakorlást is már a 38 éves edző tartotta.

Az elnök elmondta, hogy továbbra is nagyra becsüli Bölönit, de valamit tenni kellett, mivel a jelenlegi 19. hely elfogadhatatlan.

A korábban szebb napokat is megélt Monaco csapata tíz meccséből hetet elbukott, hármat ráadásul hazai pályán. Az utolsó csepp a pohárban a hétvégi, Toulouse elleni 3-1-es vereség volt.

Pastor szerint Banidéban megvan az a képesség, hogy kivezesse a csapatot a gödörből, és akár a szezon végéig megkapja a bizalmat, ha szükséges.

Az új szakvezetőnek egyébként az édesapja is edzette a csapatot: Gerard Banide 1979 és 1983, valamint 1995 februárja és júniusa között irányította a Monacót.
Legfrissebb hírek

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
41 perce

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
41 perce

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
56 perce

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
1 órája

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
1 órája

Gálázva nyert, vezeti a tabellát az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik