Dél-Afrika: kétmilliárd dollár a vb-rendezésre

2006.10.29. 20:43
Címkék
Dél-Afrika pénzügyminisztere beterjesztette a 2010-ben megrendezésre kerülő világbajnokság költségvetését: a következő három évben 2 milliárd dollárt költenek majd el.
Méghozzá olyan megosztásban, hogy 1,1 milliárd dollár értékben öt új stadiont (Cape Town, Port Elizabeth, Nelspruit, Polokwane, Durban városokban) építenek meg illetve felújítanak öt már meglévő stadiont és 800 millió dollárt fektetnének be a tömegközlekedés fejlesztésére és az infrastruktúra fejlesztésére.

A tervek szerint nyolcezer rendőrt és kétezer civilt alkalmaznának, hogy a torna alatt ne merüljön fel semmilyen biztonsági probléma.

A pénzügyminiszter kihangsúlyozta: „A 2010-es labdarúgó-világbajnokság olyan lehetőség, mely csak egyszer akad egy generáció életében.”

Általános vélekedés szerint Dél-Afrika nincsen olyan anyagi helyzetben, hogy megrendezhesse az eseményt.
Legfrissebb hírek

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
1 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
1 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
2 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2 órája

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik