Brazília: Dunga továbbra sem számít Adrianóra és Ronaldóra

2006.10.31. 17:17
Címkék
A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dunga (képünkön) továbbra sem számít Adrianóra és Ronaldóra. Ahogy a közelmúltban, úgy az Internazionale és a Real Madrid sztárja ezúttal sem kapott meghívót a nemzeti együttes soronkövetkező találkozójára. Brazília november 15-én Bázelben vendégeskedik, ahol a svájci gárda ellen lép pályára barátságos találkozón.
Adriano jelenleg abszolút formán kívül van, milánói klubja el is küldte csatárát feltöltődni Brazíliába. Ronaldóval más a helyzet, ő bevethető állapotban van, ám sérülés miatt sokat hagyott ki – a teljes nyári felkészülést – és csak pár hete áll Capello edző rendelkezésére. Ám helyét a kezdőcsapatban ezidáig nem sikerült visszaszereznie, formája esetében is jócskán hagy kívánnivalót maga után.

Sztárokban persze nélkülük sem lesz hiány a brazil csapatban: Kaka, Ronaldinho és Robinho ugyanis bevetésre kész.

Dunga nem hazudtolja meg önmagát, továbbra is fiatalítja csapatát, keresi azokat a játékosokat, akikre hosszútávon építhet. Ennek szellemében ezúttal újabb négy újoncot hívott a keretbe: Ricardo Oliveira (Milan), Fernando Menegazzo (Bordeaux) és Diego (Werder Bremen) Európában profiskodik, míg Carlinhos egyelőre otthon, Brazíliában játszik.
Legfrissebb hírek

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
1 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
1 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
2 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2 órája

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik