Boca Juniors: nem adják Gagót a Real Madridnak

2006.11.08. 12:11
Címkék
Nem adja el a Boca Juniors fiatal középpályását, Fernando Rubén Gagót (képünkön) a Real Madridnak. Legalábbis 2007 januárjában semmiképpen, erről az argentin klub elnöke, Mauricio Macri nyilatkozott.
„Szó sem lehet róla, hogy Gago januárban eligazoljon. Nálunk tölti ki 2007 júliusában lejáró szerződését, hiszen a csapatunknak szüksége van rá.”

Az elnök ugyan határozott elképzelésekkel bír a transzferrel kapcsolatosan, azonban minden bizonnyal az ő figyelmét sem kerüli el, hogy a nyáron már áron alul kell megválnia védencétől, amennyiben Gago Európa felé veszi az irányt, most viszont pénzt is láthat érte.

Az 1986-s születésű játékos a madridiakon kívül a Barcelona és a Chelsea érdeklődési körébe is belekerült már. Az elsősorban védekező középpályásként bevethető Gago a 2004-s szezonban mutatkozott be a Boca Juniors színeiben, ahol már 55 találkozón léphetett pályára és egy gólt szerzett.

Messi és Agüero társaságában – akik már Spanyolországban keresik meg a kenyérre valót – tagja volt tavaly az argentinok U20-s vb-t nyert korosztályos csapatának.
Legfrissebb hírek

A bárányok hallgatnak – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
8 perce

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
6 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
6 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
7 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
7 órája
Ezek is érdekelhetik