Lengyelország: letartóztatták az Arka Gdynia elnökét

User UserUser User
2006.11.24. 17:51
Címkék
Vesztegetés gyanújával letartóztatták a lengyel labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Arka Gdynia eddigi elnökét, akit péntek délután a klubot működtető gazdasági társaság felfüggesztett pozíciójából. A helyi sajtó Jacek M.-ként ír a gyanúsítottról, akit szerdán vettek őrizetbe.
A wroclawi ügyészség döntése kapcsolódik a lengyel labdarúgás hónapok óta tartó korrupciós botrányával, amelynek kapcsán már többtucat személy (sportvezetőt, játékvezetőt és futballistát) ellen indult eljárás.

Az ügyészség döntése alapján a 38 éves Jacek M. letartóztatása legalább három hónapig tart. Az Arka eddigi első számú vezetője évek óta tagja a gdyniai önkormányzatnak.

Jacek M. mellett pénteken az Arka korábbi igazgatóját is őrizetbe vették. A gyanú szerint mindketten játékvezetőket vesztegettek meg, sőt az is felmerült, hogy az elnök tagja volt egy szervezett bűnözői csoportnak is.
Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
1 perce

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
11 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
25 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
26 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
27 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
36 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
38 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
40 perce