Portugália, Franciaország: Pedro Pauleta jövőre visszavonul

MTI/AFP MTI/AFPMTI/AFP MTI/AFP
2007.03.04. 09:24
Címkék
Jelenlegi szerződése lejártával, azaz 2008-ban tervezi befejezni profi labdarúgó-pályafutását Pedro Pauleta, a Paris Saint-Germain portugál válogatott játékosa.

„Egy kicsit félek attól, hogy hamarosan eljön az idő a visszavonulásra, mivel még mindig nagy örömömet lelem a futballban. Ezzel együtt azoknak a véleményét osztom, akik szerint akkor kell abbahagyni, amikor még magas szinten teljesít az ember” - nyilatkozott a Correio da Manha című lapnak.

A 33 éves támadó, aki 2005-től a portugál válogatott legeredményesebb góllövője, a tavalyi világbajnokság után köszönt el a nemzeti együttestől.

A terveit illetően azt mondta, egy év szünet után futballiskolát szeretne nyitni az Azori-szigeteken, ahonnan származik.

„De persze segíthetek majd a jelenlegi klubomnak is, például azzal, hogy játékos megfigyelőként tehetségeket kutatok fel” - tette hozzá.
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
22 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
47 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája