Skócia: Vadóczék döntetlent játszottak

2007.03.11. 11:43
Címkék
Újra a kezdőcsapatban kapott helyet Vadócz Krisztián. A középpályás végig a pályán volt a Motherwell csapatában a Dundee United otthonában 1-1-el záruló találkozón.
- Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl - mondta Vadócz. – Gyengén kezdtünk, kaptunk egy szerencsétlen gólt, de aztán felébredtünk, és sikerült egyenlíteni. A második félidőben a hazaiak nyomtak, mi főleg kontrákkal próbálkoztunk, de talán ellenfelünknek voltak nagyobb lehetőségei. Én rengeteget voltam játékban: mentem, harcoltam, csúsztam, ütköztem, úgyhogy volt dolgom bőven, úgy érzem, hogy lassan már én futom a legtöbbet a csapatból. ""Sok párharcom is volt, érdekes, hogy két sárga lapot is kaptak „rólam”. Az utolsó tíz percben mégis mi kerültünk emberhátrányba, de szerencsére sikerült megőrizni az eredményt. Úgy érzem, megvan az esélyem arra, hogy bennragadjak a csapatban a keddi, Aberdeen elleni találkozón is. Elég eredményes napok vannak mögöttem, komolyan doppingolt az is, hogy megtudtam, Várhidi Péter számol velem a következő válogatott mérkőzéseken is."
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
6 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
6 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
6 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
7 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik