A lengyel nagykövet reméli, a magyar válogatott is eljut az Eb-re

2007.04.18. 16:05
Címkék
Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság Budapestre akkreditált nagykövete reméli, hogy a magyar labdarúgó-válogatott eljut a 2012-es Európa-bajnokságra, míg az ország rövidesen már sikeresen pályázik egy kontinenstorna megrendezésére.

Szavazás

Miért nem a magyar-horvát pályázat lett a befutó Cardiffban?

Írja be az itt látható számot!
„Természetesen mi is nagy örömmel fogadtuk a döntést, amely szerint Lengyelország és Ukrajna közösen rendezheti meg a 2012-es Eb-t. Sajnálom a magyarokat, de a sportban is csak egy győzhet, s most nekünk sikerült” – mondta az NSO-nak Joanna Stempinska.

Hozzátette: „A lengyel sport az utóbbi időben szép sikereket ért el, gondolok itt elsősorban az úszókra, a röplabda- és a kézilabda-válogatottra. A futballisták korábban szerepeltek kiemelkedően, mint ahogyan a magyarok is.”

Joanna Stempinska külön kiemelte. Nagy örömöt okoz Lengyelországban, hogy Ukrajnával közösen sikert a bravúr, vagyis az EURO 2012 rendezési jogának elnyerése.

„Arról még korai beszélni, hogy milyen hasznot hozhat az esemény, de biztos, hogy jó reklámja lesz a két országnak. Kívánom a magyaroknak, hogy hamarosan ők is sikerrek járjanak, s megrendezhessenek egy Eb-t”.
Legfrissebb hírek

Rátaposott az Atlético címerére az Arsenal játékosa, látni kell Simeone reakcióját!

Bajnokok Ligája
11 perce

Csoportelsőként jutott tovább a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb csapat
26 perce

A vb-selejtező előtt rendezik a veszprémi kézilabdázás napját

Kézilabda
36 perce

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
54 perce

Sikeres öt év után távozik Gyergyóból Vincze Péter

Jégkorong
58 perce

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
1 órája

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
1 órája

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik