Orosz labdarúgás: Dramani a 19. légiós a Lokomotiv Moszkvában

2007.06.21. 07:22
Címkék
Haminu Dramani (képünkön piros mezben), a ghánai válogatott középpályás személyében a 19. idegenlégiósát igazolta le a Lokomotiv Moszkva labdarúgócsapata, amelynek jelenlegi játékosállományában volt szovjet köztársaságok focistáin kívül brazil, horvát, mali, olasz, román, skót, svájci, szerb, szlovák és tunéziai futballista is található.
A vendégmunkások bőségének zavarával küzdő fővárosi együttes vezetése a Guinness-féle rekordok könyvébe illő szerződtetési hullámmal persze még nem fogja tudni automatikusan garantálni a bajnoki sikert, már csak azért sem, mert az orosz futballszabályok szerint egyszerre legfeljebb hét légiós lehet a pályán. Dramani megszerzését mindazonáltal jelentős fegyverténynek értékelik a vasutascsapat háza táján, akitől a játék szervezése, s az ellenfél támadásainak megakadályozása mellett gólokat is várnak. Ez utóbbit illetően ajánlólevele nem túl meggyőző, hiszen a négy esztendőre aláíró 21 éves középpályás, akit a török Genclerbirligitől szereztek meg, klubcsapatában 31 mérkőzésén mindössze kétszer volt eredményes, ugyanannyiszor, mint a ghánai válogatottal játszott eddigi 15 meccsén. MTI
Legfrissebb hírek

Curling vegyes páros vb: bennmaradt a magyar csapat

Téli sportok
2 perce

Az örök élethez is kell edzésterv – Hosszú Kávé Nagy Károly plébánossal

Képes Sport
23 perce

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
29 perce

Megalakult az MKSZ Utánpótlás-fejlesztési igazgatósága

Kézilabda
40 perce

Ötmilliós jutalmat kapott a Sopron Basket az MK-győzelemért

Kosárlabda
40 perce

Tenisz: visszavonul a 2014-es US Open döntős

Tenisz
41 perce

A Dortmund érdeklődik a Real Madrid fiatal támadója iránt – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik