Jótékonyság: Patrick Vieira kitörési lehetőséget kínál

SZ.E.M. SZ.E.M.SZ.E.M. SZ.E.M.
2007.06.30. 10:57
Címkék
A szenegáli születésű, de nyolcéves korában Franciaországba költöző Patrick Vieira a szezon végeztével szülőhazájába utazott, hogy meglátogassa a korábbi kiváló kapussal, Bernard Lamával és a benini Jimmy Adjovi-Bocóval közösen alapított futballakadémiáját.
Afrikában köztudottan nehéz körülmények között szerveződik a futball, de az Internazionale világbajnok középpályása rendkívül elhivatott, és mindent megtesz érte, hogy ezen változtasson.„Azok az afrikai játékosok, akik sikeresek lettek, felelősséggel tartoznak hazájuknak, kötelességük segíteni a fiatalokat, hogy elérhessék álmaikat” – mondta Patrick Vieira, aki csalódottságának is hangot adott, mert a szenegáli válogatottból senki sem állt az ügy mellé. Afrikában a kiskorúak kétharmada nem részesül rendes oktatásban, ám a 2003-ban alapított Diambars Akadémia nyolcvanhét tanulójának megvan az esélye a szebb jövőre.A fiatalokból nemcsak labdarúgókat, hanem más ilyen intézményektől eltérően mérnököket, pénzügyi szakembereket, építészeket is képeznek. Így ha valamelyik tanítvány nem tud megélni a futballból, megvan rá az esélye, hogy sikeres civil karriert fusson be.
Legfrissebb hírek

Csapattársak csatája várható a Balaton Park Circuiten

Egyéb autó-motor
9 perce

Sinner megállíthatatlan Madridban, történelmi sorozat kapujában

Tenisz
15 perce

Kupagyőztes lett a Zsolnával Szánthó Regő

Minden más foci
15 perce

Nyílt vízi úszó-vk: 8. és 18. hely – kétszer

Úszás
22 perce

Így vágjunk neki a magashegyi túrázásnak

Csupasport
48 perce

F1, Miami Nagydíj, szabadedzés

F1
57 perce

Kovács Bálint szurkolással piheni ki a Le Mans-i fáradalmakat

Egyéb autó-motor
1 órája

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik