Ázsia-kupa: Oman nem tudott meglepetést okozni Thaiföld ellen

2007.07.12. 16:12
Címkék
Nem tudott másodszor is meglepetést okozni Oman csapata az A csoport második fordulójában az Ázsia-kupán, hiszen kétgólos vereséget szenvedett Thaiföld együttesétől.
Reuters
Reuters

Az első játékrészben egyik csapat sem volt képes bevenni a másik kapuját, sőt a második félidő derekáig úgy tűnt, hogy a thaiföldiek a második mérkőzésüket sem tudják megnyerni, hiszen az elsőn Irak együttesével játszottak döntetlent.

A hetvenedik percben azonban jöttek Pipat Tonkanya (képünkön) percei, hiszen a hazaiak játékosa előbb ekkor, majd nyolc perccel később is eredményes volt, így hatalmas szerepet játszott abban, hogy Thaiföld megszerezte a három pontot, és a csoport élére ugrott.

Oman maradt egy pontos, hiszen még az első körben meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott Ausztráliával.

A csoport második fordulójának másik mérkőzését holnap rendezik, amelyen Irak és Ausztrália csap össze.

ÁZSIA-KUPA, A CSOPORT

2. FORDULÓ
Oman – Thaiföld 0-2 (Tonkanya 70., 78.)
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
1 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
1 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
1 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik