Kissé morbid futballszolgáltatás: utolsó út klubszínekben

2007.08.05. 21:19
Címkék
A futballszurkolói szokások nem ismernek határokat. Egyre több helyen válik megszokottá, hogy a fanatikus szurkolókat a kedvenc klub és a helyi temetkezési vállalat által szervezett futballtemetéssel búcsúztatják.

TOVÁBBI RÉSZLETEK A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!
Vajon mi köti össze a labdarúgópálya szélén békésen álldolgáló, ráérősen szotyolázgató, illetve a lelátó tömegében félmeztelenre vetkőzött, önmagából kikelve ordibáló szurkolót?

Talán az, hogy mindketten élnek-halnak a futballért, na meg kedvenc csapatukért. Habár a két viselkedési formát nem ildomos egy lapon említeni, most mégis kivételt tettünk, pontosan azért, hogy érzékeltessük: a drukkerek viselkedésében és gondolkodásában egyáltalán nem ritkák a szélsőségek…

Legutóbb a Budapest Honvéd UEFA-kupa-ellenfelének sorsolt német Hamburg együttesénél gondolták úgy az illetékesek, hogy kissé talán morbid, másrészt viszont némileg megmosolyogtató vállalkozásba fognak.

A hamburgi szurkolók ugyanis a következő szezontól kérhetik, hogy szeretett klubjuktól futballtemetés formájában vegyenek búcsút. Az érdeklődők száma jól mutatja, jócskán akadnak olyanok, akik a csapatot jobban szeretik (elnézést, szerették) családjuknál.

Hogy mennyibe kerül egy hasonló temetési szertartás? És milyen módon vesz búcsút a patinás argentin klub, a Boca Juniors a leglelkesebb szurkolóitól?
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
6 perce

Az FIA bizarr hibát követett el – Albon büntetést kapott a miami sprintidőmérő után

F1
6 perce

Még két helyet javíthat a tabellán a Szpari

Labdarúgó NB I
16 perce

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
42 perce

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
1 órája

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
1 órája

Maratoni szünet után Miamiban új bajnokság indul

F1
1 órája

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik