Peking 2008: Ronaldinho is pályára léphet az olimpián

2007.08.06. 09:14
Címkék
Sztárparádéra van kilátás a 2008-as pekingi olimpia labdarúgótornáján legalábbis ami a brazil válogatottat illeti.
Ricardo Teixeira, a Brazil Labdarúgó-szövetség elnöke jelezte, hogy jövőre az ötkarikás aranyérem megszerzése lesz a legfontosabb cél, és ennek érdekében világsztárokkal tervezik megerősíteni a 23 évnél fiatalabb futballistákból álló együttest.

A szabályok szerint három túlkoros nevezhető a tornára, és brazil sajtóértesülések szerint a Robinho, Kaká, Ronaldinho bombatrió lehet a beugró. Ronaldinho vasárnap ügynökén keresztül már tudatta is a világgal, szívesen pályára lépne Pekingben.

„Talán ez az egyetlen tró fea, amely hiányzik a gyűjteményéből fejtegette Roberto de Assis, a báty, aki egyben ügynöke is a játékosnak. Ha az edző meghívja, biztosan vállalja a játékot, hiszen ő is a brazil válogatott olimpiai aranyérméről álmodik.”

Hogy Ronaldinhónak ez a trófea még hiányzik az éremkollekciójából, az nem csoda, mert ugyan a világbajnokságokon Brazília a legeredményesebb futballnemzet, olimpiát még soha nem sikerült nyerniük. A legközelebb ehhez 1984-ben és 1988-ban álltak ehhez, amikor döntőt játszottak, de előbb Franciaország, majd a Szovjetunió legyőzte őket. 1996-ban bronzérmesek lettek, s ekkor Ronaldinho is a csapat tagja volt, Athénba viszont szégyenszemre ki sem jutottak.
Legfrissebb hírek

Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

Egyéb autó-motor
9 perce

Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
21 perce

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
48 perce

Martin Chlumecky: Nincs még vége a bajnokságnak!

Labdarúgó NB I
1 órája

A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája

Az FIA bizarr hibát követett el – Albon büntetést kapott a miami sprintidőmérő után

F1
1 órája

Még két helyet javíthat a tabellán a Szpari

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik