Szélesi Zoltán három évre a Racing Strasbourghoz szerződött

Vágólapra másolva!
2007.08.24. 20:18
Címkék
Kettő plusz egy évre a francia elsőosztályú Racing Strasbourg csapatához szerződött az Energie Cottbus és a magyar válogatott hátvédje, Szélesi Zoltán – közölte pénteken a labdarúgóklub hivatalos honlapja. A 2004 óta Németországban futballozó jobbhátvéd egy évvel a szerződése lejárta előtt döntött a távozás mellett.
Szélesi Zoltán új kihívás előtt
Szélesi Zoltán új kihívás előtt
Szélesi Zoltán új kihívás előtt
Szélesi Zoltán új kihívás előtt

Jean-Marc Furlan, a Strasbourg edzője szerint érdemben erősödhet majd az együttes széljátéka a magyar futballista érkezésével.

A magyar játékos pénteken sikeresen átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, a klub honlapja szerint szombaton délután mutatják be valamivel a Racing-Lens bajnoki mérkőzés előtt.

A 2000 és 2004 között az Újpestben szereplő védőnek eredetileg 2008-ban járt volna le a szerződése a Cottbusban, a Strasbourgnak így ki kellett vásárolnia jelenlegi kontraktusából. Az Energie-ben 65 mérkőzésen összesen háromszor talált be a Németországban.

A két klub közötti megállapodást egy hete már tényként közölte a német dpa hírügynökség.

"Megegyeztünk a Strasbourg-gal és közöltük Zoltánnal is , hogy minden akadály elhárult a távozása elől. Nagyon profi módon viselkedett, hiszen így a szezon elején már nem könnyű döntés rábólintani a klubváltásra" - nyilatkozta Steffen Heidrich klubmenedzser még a napokban egy korábbi sajtótájékoztatón.

A strasbourgi klub 1979-ben szerezte története eddigi egyetlen bajnoki címét, míg a Francia Kupát háromszor hódította el (1951, 1966, 2001).

Az Olaszország elleni dicsőséges, 3-1-es győzelem során végig a pályán lévő Szélesi Zoltán a francia ligában edződhet tehát majd a következő három évben, s ha alapember lesz a Racingnál, akkor könnyen lehet a magyar válogatott keretében is hosszú időre bérelt helye lesz.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Ferencváros kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
9 perce

MK: megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Csákvárt a legjobb 16 között

Labdarúgó NB I
19 perce

Bosnyák csatár is szerepel a Fradi kiszemeltjei között – sajtóhír

Labdarúgó NB I
32 perce

Heti légiósprogram: két Bundesliga-forduló, szombaton Lipcse–Bayern

Légiósok
36 perce

A magyar válogatott a Montenegró elleni győzelemmel csoportelsőként jutott tovább az Eb-n

Vízilabda
47 perce

Tovább írhatja a feröeri csodát a fiatal generáció 

Kézilabda
1 órája

Dakar: a motorosoknál élre állt a „fekete ló”, Luciano Benavides

Egyéb autó-motor
1 órája

Sakk: Karácsonyi Kata és Palczert Mátyás az U20-as bajnok

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik