Megérkezett Sydneybe David Beckham és az LA Galaxy

Vágólapra másolva!
2007.11.25. 08:49
Címkék
Ausztráliába érkezett David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott és a Los Angeles Galaxy játékosa (képünkön balra), aki klubcsapatával bemutató mérkőzést játszik kedden az FC Sydney együttesével.

Beckham, aki a Horvátország elleni, angol szempontból gyászos emlékű Eb-selejtező-mérkőzésen csereként jutott szóhoz hazája válogatotjában, magánrepülőgéppel utazott el az ötödik kontinensre.

„nagyon örülük, hogy it lehetek, hiszen még soha nem jártam ebben az országban, pedig már nagyon régót szerettem volna eljönni ide” – mondta ausztráliai újságíróknak a 32 éves híresség.

„Bár huszonkét órába telt, míg ideértem, azt hiszem, nagyon megérte” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón részt vett az LA Galaxy új vezetőedzője, Ruud Gullit, valamint az amerikai válogatott Landon Donovan, illetve a Sydney edzője John Kosmina, a csapatkapitány Tony Popovic és a brazil Juninho, aki az új-déli-walesi együttesben szerepel.

Beckham körül egyébként azonnal botrány kerekedett, miután megvádolták azzal, hogy ügyet sem vetve rendőri kísérettel elhajtatott a szállodája elől, miközben rákos gyermekek és szüleik vártak arra, hogy találkozhassanak vele.

Emma Byers, egy 14 éves leukémiás kislány sírva fakadt, miután szeretett volna egy kengurubabát ajándékként átadni Beckhamnek.

A sztár azt mondta, hogy ilyet szándékosan soha nem tenne, egyszerűen nem látta az ácsingózó lurkókat. Ezt követően felajánlotta: bármikor, bárhol akarnak találkozni vele, ő ott lesz.

Emma Byers édesanyja az Associated Press ausztráliai munkatársának úgy nyilatkozott: elhiszi Beckhamnek, amit mond, mert hinni akar abban, hogy a 32 éves klasszis úriember, aki igazat beszél.
Legfrissebb hírek

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
10 perce

NS-jótékonyság: 250 000 forinttal zárult az MSÚSZ jótékonysági árverése

Birkózás
24 perce

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
26 perce

Adelaide-i tenisztorna: Fucsovics Márton a nyolcaddöntőben búcsúzott

Tenisz
46 perce

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
1 órája

Nyéki Balázs: Imádok edzőként dolgozni, már fiatalon erre készültem

Egyéb egyéni
1 órája

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
1 órája

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik