Ukrajna: hivatalosan is lemondott Blohin, a kapitányi posztról

Vágólapra másolva!
2007.12.06. 15:47
Címkék
Megvált az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjától az egykori aranylabdásból lett szakvezető, Oleg Blohin.

A játékosként 1975-ben Európa legjobbjának választott 55 éves szakember az után mondott le tisztségéről, hogy az általa irányított nemzeti együttes nem jutott ki a 2008-as, svájci-osztrák közös rendezésű Eb-re.

"Úgy gondolom, az eddiginél többet nem tudok adni a válogatottnak, senkit sem okolhatok a kudarcért, csakis saját magamat" - fogalmazott önkritikusan Blohin az ukrán futballszövetség végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén, ahol bejelentette lemondását.

Blohin vezetésével az ukrán válogatott, az ország függetlensége óta először jutott ki világversenyre, s a 2006-os világbajnokság negyeddöntőjéig jutott, ahol a későbbi aranyérmes olasz csapat ejtette ki őket.
Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
5 perce

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
26 perce

A Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
26 perce

Férfi kézi Eb: Bánhidi Bence nem tartott a magyar válogatottal

Kézilabda
39 perce

Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

Tenisz
46 perce

Férfi vízilabda Eb: Málta–Magyarország

Vízilabda
1 órája

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Népsport: Sebes Gusztáv válogatott címei

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik