A FIFA ismét napirendre tűzi az elektronikus gólbíró kérdését

Vágólapra másolva!
2007.12.11. 17:00
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó-bizottsága ismét napirendre tűzi az eletronikus gólbíró alkalmazását. Az elnökség a héten Tokióban ülésezik, és elképzelhető, hogy határozatot hoz az új techológiai kísérleti alkalmazásáról.
A FIFA kedden közleményt is adott ki, amelyben úgy fogalmaz, hogy „a gólvonal-technológia (fejlesztésének) legutóbbi eredményei és konklúziói a legfontosabb témák között szerepelnek” a japán fővárosban rendezendő tanácskozáson.A klubvilágbajnokság döntője előtt egy nappal ülésező végrehajtó-bizottság ismét fontolóra veszi, hogy nem engedélyezi nemzetközi mérkőzések lebonyolítását a nagy magasságban megépített stadionokban.A FIFA májusban 2500 méteres tengerszint feletti magasságban határozta meg a felső határt, de a rendelkezést feloldotta a heves dél-amerikai tiltakozások és Evo Morales bolíviai államfő lausanne-i látogatása után.A végrehajtó-bizottság azután tárgyalja meg újra a kérdést, hogy a tagok birtokában vannak a múlt hónapban Zürichben megrendezett orvosi konferencián született állásfoglalások az extrém körülmények között folytatott sporttevékenység emberi szervezetre gyakorolt hatásairól.Várhatóan döntés születik arról is, hogy az ír nemzetiségű labdarúgók szabadon eldönthetik majd, hogy Írország vagy az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország válogatottjában kívánnak-e szerepelni.
Legfrissebb hírek

Erste Liga: véget ért az Újpest korábbi válogatott csatárának idénye

Jégkorong
37 perce

Női röpi: kivásárolta a Benfica a Kaposvár feladó átlóját

Röplabda
53 perce

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Székesfehérváron

Labdarúgó NB II
1 órája

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2 órája

Király-kupa: tizenegy hiányzó – Mbappé, Bellingham és Rodrygo sincs ott a Real Madrid keretében

Spanyol labdarúgás
2 órája

A sportág krémje a legmagasabb színvonalon – a férfi kézi Európa-bajnokságok története

Képes Sport
2 órája

Kós Hubert harmadik az Év úszója-szavazáson, Popovici lett Európa legjobbja

Úszás
2 órája

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik