Crvena Zvezda: szabadon engedték a három vezetőt

Vágólapra másolva!
2007.12.26. 20:40
Szabadon engedték a szerb Crvena zvezda labdarúgócsapatának három vezetőjét, illetve azt a mérkőzés-ellenőrt, akik december 9-e óta voltak előzetes letartóztatásban.
A klub ügyvédje elmondta, az illetékes hatóság azok után döntött a szabadlábra helyezésről, hogy az ügyészség valamennyi tanút meghallgatott az előzetes nyomozás során. Dragan Ninkovic ugyanakkor hozzátette, hogy a vizsgálódás tovább folyik, így az később dől el, bíróság elé kerül-e az ügy. Zoran Damjanovicot, a klub főtitkárát, Miodrag Corovicot, a stadion vezetőjét és Novica Mijuskovicot, a pálya biztonsági főnökét, valamint a szövetségi ellenőrt, Rade Popovicot azzal vádolják, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a december 2-i, Hajduk Kula elleni mérkőzés biztonságos lebonyolítására, illetve nem akadályozták meg a veszélyhelyzet kialakulását. A találkozón kitört szurkolói zavargásokban egy rendőr életveszélyesen megsérült. A hazai drukkerek durván bántalmazták, miután felfigyeltek arra, hogy videózza őket. A rendbontás nyomán őrizetbe vett három szurkoló egyike ellen a hatóságok gyilkossági kísérlet vádjával indítottak eljárást. (MTI)
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

Felkészülés: szerb, illetve szlovén együttesekkel csap össze a DVSC Törökországban

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 11:24

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.22. 18:19

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

A Fenerbahce legyőzte a listavezető Hapoel Tel-Avivot a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.11.13. 23:02

Ez egy ilyen hét: a Bayern München a kosár Euroliga keretében is győzött Párizsban

Kosárlabda
2025.11.06. 23:56

Az Esztergom elleni meccs előtt szerb-magyar edzőt nevezett ki a Crvena zvezda

Kézilabda
2025.10.29. 15:33
Ezek is érdekelhetik