Elhagyta a párizsi Pitie-Salpetriere kórházat a február 13-án térdszalag-szakadást szenvedett Ronaldo. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint Ronaldo azt mondta, még nem döntötte el, egyáltalán folytatja-e a pályafutását.

Action Images
Ronaldo már átélt hasonló krízist, de lehet, hogy a mostaniból már nem tud kilábalni

Action Images
Ronaldo már átélt hasonló krízist, de lehet, hogy a mostaniból már nem tud kilábalni
„Fizikai szempontból nehéz lesz, mentálisan pedig nagyon nehéz” – nyilatkozta újságírók előtt Ronaldo, amikor pénteken távozott a Pitie-Salpetriere kórházból.
A gyógyintézet korábbi közleményében arról tájékoztatott: a kétórás térdműtét jól sikerült, de korai lenne bármit jósolni arról, hogy a 31 éves brazil csatár mikor térhet vissza a pályára.
„Még nem döntöttem el, mit kellene tennem – fogalmazott maga Ronaldo. – Az a szándékom, hogy folytatom a játékot. A szívem ezt súgja, a testem azonban olyan jeleket küld, hogy fáradt, és pihenésre van szüksége.”
Ronaldo február 13-án az AC Milan–Livorno olasz bajnoki mérkőzésen sérült meg súlyosan.
A világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa (15 gól) a közeljövőben egy különleges gyógyító központban további kezeléseket kap, és legkorábban nyolc-kilenc hónap múlva játszhat újra.
„Amennyiben a végén visszanyerem a fizikai erőmet, a formámat, és tudok játszani, az nagyszerű lesz” – mondta még Ronaldo.
„Ha viszont nem így történik, akkor nincs más hátra, meg kell hoznom egy rendkívül nehéz döntést” – fűzte hozzá.
Ronaldo 2007 januárjában igazolt a Real Madridtól a Milanba, és tavaly február 11-én játszott először a piros-feketék színeiben.
Abban az idényben 14 meccsen hét gólt szerzett, de a 2007–2008-as szezonban a Benfica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt, bemelegítés közben meghúzódott a vádlija, így sérültlistára került.
Ronaldo 1993-ban kezdődött profi pályafutása során válogatott és klubszinten is szinte mindent megnyert, egyedül a Bajnokok Ligája-trófea hiányzik a vitrinjából.
Tavaly ugyan már a Milan játékosa volt, amikor az olasz csapat megnyerte a legrangosabb európai sorozatot, de még a Real Madrid nevezte a BL-re, így nem volt tagja a Bajnokok Ligája-győztes gárdának.
Ronaldónak a nyáron lejár a szerződése a San Siróban, és a mostani súlyos sérülése miatt várhatóan nem hosszabbít vele a lombardiai klub.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







