Irán: végül Ali Daei lett a válogatott szövetségi kapitánya

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 23:40
Címkék
Ali Daei lett az iráni labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - jelentették a helyi médiumok.
A korábbi támadó a Hertha BSC-ben csapattársa volt Király Gábornak és Dárdai Pálnak is. Szerepelt az 1998-as és a 2006-os labdarúgó világbajnokságon és az iráni válogatottban 1993 és 1996 között 149 mérkőzésen 109 gólt szerzett. A Bayern Münchennel pedig 1999-ben bajnok és kupagyőztes lett és tagja volt a BL-döntőt játszó csapat keretének is. Edzőként tavaly iráni bajnok lett a Saipa csapatával.Az iráni szövetség eredetileg Javier Clementét szerette volna megbízni, szóban mindenben meg is egyezett a szakemberrel, az egyezség végül azért hiúsult meg, mert a spanyol tréner nem akart az ázsiai országba költözni.Szombaton az iráni sajtó még Afshin Qotbi kinevezéséről számolt be, vasárnap azonban kiderült, hogy Daei lesz a kapitány. Az iráni válogatottnak 2007 július óta nincs szakvezetője. A nemzeti együttes februárban, első világbajnoki selejtezőjén ideiglenesen megbízott edzővel csalódást jelentő gólnélküli döntetlent játszott Szíriával.
Legfrissebb hírek

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
4 órája

Alapemberek nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
4 órája

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
4 órája

Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a műkorcsolya Eb-n!

Téli sportok
5 órája

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
5 órája

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik