MLSZ: Jámbor László a fejlesztési igazgató és Koeman segítője

MTI MTIMTI MTI
2008.06.18. 01:02
Címkék
Július 1-től a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alkalmazásában áll Jámbor László, a több mint két évtizede Hollandiában élő, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő szakember. Jámbor a 90-es években az Ajaxnál, Leo Beenhakker és Luis van Gaal mellett tevékenykedett, sikeres időszakot töltött az akkoriban Bajnokok Ligája- és UEFA Kupa-győztes amszterdami együttesnél, később dolgozott a szaúd-arábiai válogatottnál, majd 2005-2006-ban Debrecenben, utána az AS Monacónál, legutóbb pedig az Egyesült Arab Emirségekben.
Jámbor László - az MLSZ tájékoztatása szerint - Erwin Koemannak, az A-válogatott szövetségi kapitányának asszisztense lesz, egyéb tevékenységét pedig igazgatói beosztásban a teljesítményfejlesztés különféle területein végzi. A szövetség fejlesztési igazgatójaként felelőse lesz az edzőképzésnek, felügyeli a különböző korosztályos válogatottakat, s vezeti, koordinálja a Telkiben épülő edzőközponttal kapcsolatos feladatokat. A komplexum jövő év elején esedékes átadása után ő látja majd el az igazgatói teendőket. Jámbor László szerződése - szinkronban Erwin Koemanéval - 2009. október 31-ig szól.
Legfrissebb hírek

A magyar női válogatott ott lehet a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
6 perce

Neuer és Sané is kezd a németeknél Curacao ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
11 perce

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
29 perce

Megkapja teljes honoráriumát a mellőzött szomáliai bíró

Foci vb 2026
29 perce

Kajak-kenu Eb: Csorba és Kőhalmi arany-, Adolf ezüstérmes 5000 méteren

Kajak-kenu
37 perce

Elfogták az angol válogatottat meglopó tolvajokat

Foci vb 2026
42 perce

A Kiel magyar szavakkal búcsúzott a Veszprémhez távozó Imre Bencétől

Kézilabda
48 perce

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
55 perce
Ezek is érdekelhetik