Szerbia: 10 év börtönt kapott a rendőrt megsebesítő szurkoló

Vágólapra másolva!
2008.09.19. 23:57
Tíz év börtönre ítélte a Crvena zvezda futballcsapat egyik szurkolóját egy belgrádi bíróság pénteken, mert a múlt év végén egy meccs után életveszélyesen megsebesített egy rendőrt.
A Crvena zvezda–Hajduk Kula december 2-i mérkőzése után társaival a pályára berontó, húszéves Uros Misics egy 1000 fokon égő fáklyát nyomott a rendőr arcába, a mellénye alá nyúlt vele, végül a szájába akarta dugni. A tárgyaláson a bíró ezt szándékos gyilkossági kísérletnek ítélte meg, rámutatva arra, hogy a rendőr nem alkalmazott erőszakot, fegyverét is már sérülten vette elő, de nem lőtt vele, csak ijesztésre használta. Az ítélet indoklásában a tanácsvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a szerbiai stadionokban mindennapossá vált az erőszak, s ennek véget kell vetni. Szerbiában a két fővárosi csapatnak, a Crvena zvezdának és a Partizannak van hírhedten garázda, erőszakos és tombolásra mindig kész szurkolótábora. Ha a két klub közül bármelyiknek mérkőzése van, még kilométerekre a stadiontól, belváros közepén is védőruhás, pajzsos rohamrendőröket látni, akik készenlétben állnak, hogy szétoszlassák a hol a csapatuk győzelme fölötti örömükben, hol veresége miatti elkeseredésükben az utcákon pusztító szurkolók hordáit. A Crvena zvezda szurkolói a pénteki ítélethirdetés után is kisebb felfordulást okoztak zajongásukkal, dühödt szitkozódásukkal.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

Felkészülés: szerb, illetve szlovén együttesekkel csap össze a DVSC Törökországban

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 11:24

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.22. 18:19

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

A Fenerbahce legyőzte a listavezető Hapoel Tel-Avivot a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.11.13. 23:02

Ez egy ilyen hét: a Bayern München a kosár Euroliga keretében is győzött Párizsban

Kosárlabda
2025.11.06. 23:56

Az Esztergom elleni meccs előtt szerb-magyar edzőt nevezett ki a Crvena zvezda

Kézilabda
2025.10.29. 15:33
Ezek is érdekelhetik