Futsal: az európai szövetség elégedett az Eb előkészületeivel

MTI MTIMTI MTI
2009.03.12. 18:18
Címkék
A két leendő helyszínen mindent rendben talált s elégedett a látottakkal az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szakértői bizottsága, amely hétfőtől csütörtökig Budapesten és Debrecenben ellenőrizte a jövő januári futsal Európa-bajnokság előkészületeit. Erről az MLSZ adott tájékoztatást.
A látogatást csütörtökön megbeszélés zárta, amelyen bejelentették, hogy az Eb-fináléra eljön Michel Platini, az UEFA elnöke is. Az európai szövetség részéről Didier Andrist lesz a torna igazgatója. A szakember leszögezte: minden, az Eb-vel kapcsolatos kommunikációnak angol nyelven kell történnie, a projektben csak olyanok működhetnek közre, akik az angolt is tökéletesen beszélik. Számos technikai kérdésről szó esett, eldőlt például, hogy a pályák borítása fekete lesz. A szervezők a kéthetes Eb során mintegy 100 ezer nézőre számítanak a Papp László Budapest Sportarénában, illetve a Főnix-csarnokban. A következő egyeztetésre júliusban kerül sor. A torna sorsolását szeptember 24–25-én tartják Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Konferencia-központban. Az már biztos, hogy a házigazda magyarok a torna nyitómeccsén január 19-én, Budapesten lépnek pályára.
Legfrissebb hírek

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
9 perce

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
19 perce

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Amerikai sportok
26 perce

Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza

Hátsó füves
41 perce

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Egyéb egyéni
48 perce

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
1 órája

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
1 órája

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik