Svédország: Freddie Ljungberg visszatérhet a válogatottba

2009.03.30. 10:17
Címkék
A korábbi 75-szörös svéd válogatott Freddie Ljungberg kijelentette, hogy amennyiben Lars Lagerbäck szövetségi kapitánynak szüksége van rá, úgy hajlandó újra pályára lépni a nemzeti csapatban. Mint ismeretes a svéd válogatott Magyarországgal azonos csoportban szerepel a vb selejtezők európai zónájában.
„Amennyiben a válogatottat sújtó sérülések miatt szükség lesz a játékomra, úgy átmenetileg hajlandó leszek újra pályára lépni a nemzeti csapatban” – nyilatkozta svéd újságíróknak Freddie Ljungberg, aki a nyári Európa-bajnokság után mondta le a válogatottságot.Az Arsenal korábbi középpályása egyébként jelenleg az amerikai bajnokságban, az MLS-ben szereplő Seattle Sounders FC csapatát erősíti, és éppen szombaton mutatkozott be új csapatában a Real Salt Lake ellen 2–0-ra megnyert bajnokin.A svéd válogatott szombaton gól nélküli döntetlent játszott Portugália ellen, jelenleg pedig Dánia, Magyarország és Portugália mögött a negyedik helyen áll vb-selejtező csoportjában. A háromkoronások legközelebb június 6-án lépnek pályára Dánia ellen, és ha Lars Lagerbäck úgy gondolja, akkor azon a meccsen már Freddie Ljungberg is pályára léphet.

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Dánia 4 3 1 9–2 +7 10
2. Magyarország 5 3 1 1 5–2 +3 10
3. Portugália 5 1 3 1 6–3 +3 6
4. Svédország 4 1 3 2–1 +1 6
5. Albánia 6 1 3 2 3–3 0 6
6. Málta 6 1 5 0–14 –14 1

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Dánia 4 3 1 9–2 +7 10
2. Magyarország 5 3 1 1 5–2 +3 10
3. Portugália 5 1 3 1 6–3 +3 6
4. Svédország 4 1 3 2–1 +1 6
5. Albánia 6 1 3 2 3–3 0 6
6. Málta 6 1 5 0–14 –14 1
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
2 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
3 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik