Szlovákia: a korábbi horvát kapitány lesz Lorant utódja a DAC-nál

Vágólapra másolva!
2009.04.22. 01:13
A horvát Zlatko Kranjcar lett a szlovákiai DAC Dunaszerdahely labdarúgócsapatának az új edzője. Werner Lorant, az eddigi tréner a sorozatos tavaszi kudarcok után benyújtotta lemondását – közölték kedden Dunaszerdahelyen.
A parameter.sk szlovákiai magyar hírportál szerint Khashayar Mohseni, a DAC elnöke hétfőn este Bécsben tárgyalt az utódként kiszemelt neves horvát trénerrel, aki elfogadta ajánlatát. Kranjcar várhatóan az idény végéig irányítja majd a sárga-kékeket. Az új edzőt kedden mutatták be a futballistáknak, és az esti edzést is már ő vezette. Zlatko Kranjcar korábban a horvát nemzeti tizenegyet is vezette, s több ismert klubnál megfordult. A DAC és Kranjcar megállapodásának részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Werner Lorant már két héttel ezelőtt meg akart válni a DAC-tól, amikor egy újabb vereség után a dunaszerdahelyi szurkolók bántalmazták. Akkor azonban a DAC elnöke maradásra bírta, s a vezetőség támogatásáról biztosította az őszi idényben oly sikeres edzőt. A múlt hét végén azonban a DAC megint nagykülönbségű vereséget szenvedett a szlovák bajnokságban, s ez megpecsételte az edző sorsát. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője szerint súlyos büntetésekre számíthat a dunaszerdahelyi labdarúgóklub (DAC), ha nem sikerül jobban fegyelmeznie szurkolóit.„Túl sok problémát okoz ez a klub. Saját stadionjában, de más klubok stadionjaiban is provokációkat szít. Elsősorban a klubnak kellene lépnie és garantálnia a nézők biztonságát” – nyilatkozta Rafael Rafaj, a nacionalista párt parlamenti frakciójának vezetője a TASR hírügynökségnek szombaton. A dunaszerdahelyi DAC Szlovákiában „magyar” klubnak számít, ezért már a múltban is gyakran volt a szlovák nacionalisták céltáblája. Rafaj szerint a DAC összetétele többnemzetiségű. „A szurkolókkal való visszaélés bizonyos etnikai elképzelések terjesztésére nem jó megoldás. Ha valaki rendetlenséget okoz, garázdálkodik és huligán módon viselkedik a stadionokban, a rendőrségnek kötelessége beavatkozni” – húzta alá Rafaj. A közelmúltban komoly feszültséget okozott Pozsony és Budapest viszonyában a november elsejei DAC-Slovan Bratislava mérkőzés, amely alatt a rendőrség megtámadta a DAC szurkolóit. A szurkolók között magyar állampolgárok is voltak. A magyar fél és a szlovák sajtó nagy része is indokolatlannak minősítette a rendőrattakot, s az ügy máig is tisztázatlan és lezáratlan. Pozsony szerint a fellépés a futball-huligánok ellen történt és jogos volt. A bizonyítékként felhozott videofelvételt azonban a szlovák fél a mai napig nem mutatta be. A pozsonyi sajtó azt írta, hogy ez a bizonyíték nem is létezik.
Legfrissebb hírek

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
3 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
2025.09.13. 23:23

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 16:05

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19
Ezek is érdekelhetik