Együttműködés: edzői konferencia Gödön a Fradi trénereivel

2009.05.13. 12:46
Címkék
A tavaly év végén az FTC és a Gödi SE között kötött szerződés értelmében a Duna-parti település a zöld-fehérek első utánpótlásbázisa. A megállapodás szerint a gödiek „gyűjtik” a környező települések fiataljait, a tehetségeket pedig kiválasztás után „feladják” a Fradinak. Kedden edzéslátogatásra került sor, amit szakmai megbeszélés követett.
Az alsógödi kiserdőbe látogatott a ferencvárosi utánpótlás-vezető, Rakonczay András és az U12-es korosztályért és fiatalabbakért felelős Bajor László. Az óvodások foglalkozásától a felnőttek tréningjéig – a helyi sajtó érdeklődése mellett – valamennyi edzést megtekintették, majd dr. Horváth László se-elnök és Mohai Gábor szakosztályvezető jelenlétében szakmai megbeszélést tartottak.„Folyamatos közöttünk a szakmai együttműködés, utánpótláscsapataink már játszottak gödi tornán, a kis kék-fehérek mérkőztek már a mi rendezvényünkön. Az edzők kölcsönösen egyre jobb szakmai kapcsolatba kerülnek. Ezúttal edzéslátogatásra jöttünk, a látottak alapján az angol és saját példáinkat osztottuk meg a korosztályos képzést végző szakemberekkel. Fontosnak tartjuk, hogy partnereink a bevált szakmai koncepciót beépíthessék a gyakorlatba, amely hetven-nyolcvan százalékot jelent a képzésben, ehhez adódik hozzá az edző saját elképzelése, kreativitása húsz-harminc százalékban. Örömmel láttuk, hogy már óvodáskorúak is rúgják a labdát, elengedhetetlen, hogy időben megfelelő technikát sajátítsanak el a kicsik” – fogalmazott Rakonczay András. „Folyamatosan fogunk konzultálni, következő lépésként közös edzések lehetőségét kezdjük megszervezni, ez is szóba került a kötetlen megbeszélés során. A közeljövőben mi utazunk majd több korosztállyal is a Népligetbe” – tette hozzá a gödiek szakosztályvezetője.
Legfrissebb hírek

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
21 perce

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
24 perce

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
40 perce

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 órája

Újabb nevek az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
2 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik