Ligue 2: Korsós György korábbi edzője lesz Szélesiék új mestere

2009.06.16. 18:25
Címkék
Meglepő húzásra szánta el magát a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Ligue 2) szereplő Strasbourg.
A L’Équipe francia sportnapilap értesülései szerint a magyar válogatott kerettag Szélesi Zoltán együttesénél a menesztett Jean-Marc Furlan helyett Gilbert Gress veszi át a karmesteri pálcát, ő lesz a csapat vezetőedzője a nyártól.A 67 éves szakember 2002 óta nem edzősködött Franciaországban – Ausztriában (itt a 2003–2004-es szezonban Korsós György trénere volt a Sturm Graznál), majd Svájcban dolgozott, 2007 óta viszont nem volt csapata. A korábbi francia válogatott futballista 1997–1998-ban svájci szövetségi kapitányként tevékenykedett, és később a svájci állampolgárságot is megkapta.Rutinján kívül Gress mellett szólhattak egyébként az emlékek is, hiszen 30 éve, 1979-ben bajnoki címet szerzett a Strasbourg együttesével.A lapértesülés szerint a veterán tréner egy- vagy kétéves szerződést írhat alá az elzászi klubbal, a hivatalos bejelentésre azonban még várni kell. Könnyen lehet egyébként, hogy Gress már nem dolgozik majd együtt Szélesi Zoltánnal, hiszen a védő szeretne eligazolni a Ligue 2-ben szereplő gárdától.
Legfrissebb hírek

Egy győzelemre a bronzéremtől az UVSE a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
30 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila 7. lett Hsziamenben, óriási U20-as világcsúcs gerelyhajításban

Atlétika
33 perce

A lettek legyőzték a címvédő Egyesült Államokat a jégkorong-világbajnokságon

Jégkorong
55 perce

Vívás: Rabb és Szilágyi a nyolcaddöntőig jutott a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

A páncélozott elméjű játékos útja a futballtörténeti csúcsra – portré Joao Cancelóról

Képes Sport
1 órája

Hamilton szárnyalt, Leclerc a fékekkel küszködött Montrealban

F1
1 órája

NBA: öt csapatból áll össze a legjobban védekezők idei álomötöse

Amerikai sportok
2 órája

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik