Skócia: László Csaba már négy kérőt is visszautasított a nyáron

2009.06.16. 18:25
Címkék
Az elmúlt időszakban több klub is bejelentkezett a Heartsszal a skót első osztályú labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen záró menedzserért, László Csabáért, akit az év edzőjének is megválaszottak Skóciában.
A legutóbbi – ahogy arról a Nemzeti Sport Online is beszámolt – a román élvonalban szereplő Universitatea Craiova volt, ám a 2008–2009-es szezonban hatodik helyen végző együttest kikosarazta az erdélyi születésű edző.

„Megkerestek a Craiovától, de nem érdekel az a munka” – mondta szűkszavúan László Csaba.

Közben az is kiderült, hogy László már a negyedik érdeklődőt hajtotta el a nyáron, angol lapértesülés szerint ugyanis egy meg nem nevezett német Bundesliga 1-es klub, valamint két görög együttes, a Panioniosz és az Aszterasz Tripolisz vezetői is bejelentkeztek nála.

A remek szezont maga mögött tudó tréner, akinek 2011. június 30-ig szól a szerződése az Európa-liga-induló Heartsszal, mindenkit visszautasított.
Legfrissebb hírek

Többszörös orrcsonttörése van a Szolnok kosarasának

Kosárlabda
10 perce

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
32 perce

Férfi kézilabda NB I: távozik a Veszprém izlandi szélsője – hivatalos

Kézilabda
38 perce

Kovács Attila: Senkitől sem várom el, hogy bajnok legyen

Utánpótlássport
40 perce

Szürreális gólt szerzett az Olomoucban Baráth Péter – videó

Légiósok
44 perce

Jégkorong-vb: Svájc–Magyarország

Jégkorong
47 perce

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A legjobb nyolc között a magyar válogatott a socca Eb-n

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik