Futsal: a magyar válogatott rangos brazíliai tornán vesz részt

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
2009.06.22. 20:47
Címkék
A jövő januári, Budapesten és Debrecenben megrendezendő futsal Európa-bajnokságra készülő válogatottunk szerdán Brazíliába utazik, ahol részt vesz a tizenhat csapatos, vasárnap kezdődő V. Futsal Grand Prix-n. Együttesünk a C-csoportba került, amelyben Guatemala, Paraguay és Angola gárdájával küzd a továbbjutásért.
A torna mezőnye kifejezetten erős, hiszen az A-csoportban Brazília, Csehország, Mozambik és Peru, a B-ben Irán, Costa Rica, Románia és Uruguay, a D-ben pedig Ukrajna, Argentína, Venezuela és Ecuador legjobbjai szerepelnek.Kozma Mihály együttese a nyitó napon Guatemala ellen lép pályára, hétfőn Angola, kedden pedig Paraguay lesz a mieink ellenfele. A csoportokból az első két helyezett lép tovább a legjobb nyolc közé, másik kettő a 9–16. helyezésért játszik.„Csoportunk a nevek alapján talán könnyűnek mondható, de mindhárom ellenfelünk részt vett a tavalyi világbajnokságon – mondta Kasza János, az MLSZ futsalkoordinátora. – A tizenhárom napos túra kiváló lehetőség a felkészülésre, hiszen a hat mérkőzésen kívül további öt napja lesz a kapitánynak arra, hogy formálja az Eb-csapatot.”

A magyar futsalválogatott kerete

Kapusok: Balázs Zoltán (Székelyudvarhely), Tóth Gyula (FTC)
Mezőnyjátékosok: Trencsényi János (Mezei-Vill), Harnisch Ákos (Gödöllő), Nagy István (Mezei-Vill), Temesi Norbert (FTC), Szente Tamás (Üllő FC Cső-Montage), Sivák Péter (Colorspectrum Aramis), Rábl János (Colorpectrum Aramis), Lódi Tamás (Székelyudvarahely), Peczár Csaba (Duna Takarék ETO), Dróth Zoltán (Duna Takarék ETO), Szűcs Richárd (Colorpectrum Aramis)

A magyar futsalválogatott kerete

Kapusok: Balázs Zoltán (Székelyudvarhely), Tóth Gyula (FTC)
Mezőnyjátékosok: Trencsényi János (Mezei-Vill), Harnisch Ákos (Gödöllő), Nagy István (Mezei-Vill), Temesi Norbert (FTC), Szente Tamás (Üllő FC Cső-Montage), Sivák Péter (Colorspectrum Aramis), Rábl János (Colorpectrum Aramis), Lódi Tamás (Székelyudvarahely), Peczár Csaba (Duna Takarék ETO), Dróth Zoltán (Duna Takarék ETO), Szűcs Richárd (Colorpectrum Aramis)
Legfrissebb hírek

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
8 perce

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
10 perce

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
18 perce

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
19 perce

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
25 perce

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
40 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Rokkó kétszer is bevágta a románoknak!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik