Hearts: László Csaba tovább folytatja a csapat erősítését

Vágólapra másolva!
2009.07.04. 02:38
Címkék
A Hearts menedzsere, László Csaba úgy nyilatkozott, hogy céljainak megfelelően tovább erősíti csapatát a nyáron.
„Folytatnunk kell a kemény munkát, és gyorsan kell cselekednünk, hogy versenyképes együttesünk legyen” – mondta a Hearts hivatalos honlapjának a László, amelyről a BBC internetes oldala is beszámolt. „Nem szeretem az utolsó pillanatban elkezdeni a munkát a játékosaimmal, de most az a fontos, hogy a hétfőtől ismét együtt van a csapat” – mondta a menedzser, aki örül a korábbi portugál utánpótlás-válogatott, José Goncalves megszerzésének, de kijelentette, hogy még neki is meg kell küzdeni a helyéért.A Hearts másik két új játékosa a 24 éves középpályás, Ian Black, illetve a Tenerifétől érkező spanyol szélső, Jesus Manuel Santana Abreu, aki hároméves szerződést írt alá.
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
4 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
4 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
5 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik