Futsal: kialakult Kozma Mihály szakmai stábja Győrben

Vágólapra másolva!
2009.07.21. 20:46
Címkék
A bajnoki rajt előtt sajtótájékoztatót tartott a Győri Duna Takarék ETO Futsal Club, amelyen megnevezték a klub elnökségi tagjait. Kialakult Kozma Mihály szakmai stábja is.
Győrben nagyon komolyan veszik a sportág fejlesztését. Az egyesület elnökségében helyet kapott Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának kabinetfőnöke, Bolla Péter, aki tiszteletbeli elnökként tevékenykedik, s neki köszönhetően a csapat a város támogatásaként ingyen használhatja a Magvassy Mihály Sportcsarnokot. Valamint Klement Tibor, az anyaegyesületként működő Győri ETO FC ügyvezető igazgatója is.Klement kiemelte, hogy a klub bérletesei ingyen tekinthetik meg a futsalcsapat mérkőzéseit. Az egyesület több támogatási szerződést is nyélbe ütött a sajtótájékoztató keretén belül, kívül megállapodtak a dán sportszergyártó Select magyarországi képviselőjével.Már korábban eldőlt, az együttes szakmai munkájáért a jövőben a jelenlegi szövetségi kapitány, Kozma Mihály felel, immár a teljes stáb is kialakult. Ennek tagja többek közt a Soós Imre, Molanek Zoltán, valamint az egykori válogatott Preszeller Tamás is. A kapusokat a jövőben a néhai főiskolás világbajnok, első Gerhárth Zoltán készíti fel. A klub vezetésének olyan anyagi hátteret sikerült biztosítani, melynek köszönhetően Balázs Zoltán világválogatott kapus, Lódi Tamás és Gyurcsányi Zsolt révén tapasztalt, Harnisch Ákos személyében pedig feltörekvő, tehetséges játékosok csatlakoztak a csapathoz, így immár a győri Dróth Zoltánnal és Peczár Csabával együtt hat válogatottat tudhatnak soraikban.A szakmai igazgató szerint egyértelmű célként a bajnoki elsőséget célozta meg a csapat.Vincze Ottó klubigazgató kifejtette, e játékosok érkezése komolyan előrevetítheti a sportág ugrásszerű fejlődését, és fontosnak tartja, hogy Magyarország legjobb futsalszakemberétől nagyon sokat tanulhatnak a győriek.
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: simán nyert otthon a Ferencváros

Vízilabda
4 perce

NB I: kölcsönadta elefántcsontparti támadóját a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 perce

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
17 perce

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
39 perce

Fradi-fieszta Fehérváron – jégkorong Magyar Kupa, képösszeállítás

Képes Sport
50 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
53 perce

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
1 órája

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik