Manchesterben vitézkedik az MTK 15 éven aluli együttese

Vágólapra másolva!
2009.08.06. 12:03
Címkék
A NEMZETI SPORT jelenti ManchesterbőlA felnőttek klubvilágbajnokságát a Manchester United nyerte meg, kérdés, hogy a 15 évesekét ki fogja? Talán egy magyar csapat? Az MTK mindenesetre ott van a földkerekség húsz legjobb korosztályos együttese között, és az első napon egyáltalán nem vallott szégyent, sőt...
A világ legjobb csapatai ellen bizonyíthatnak az MTK fiataljai
A világ legjobb csapatai ellen bizonyíthatnak az MTK fiataljai
A világ legjobb csapatai ellen bizonyíthatnak az MTK fiataljai
A világ legjobb csapatai ellen bizonyíthatnak az MTK fiataljai
A világ legjobb csapatai ellen bizonyíthatnak az MTK fiataljai
A világ legjobb csapatai ellen bizonyíthatnak az MTK fiataljai

Vajon kinek hoz szerencsét a 13-as? – tehetnénk fel a kérdést azoknak a kluboknak a 15 esztendős reprezentánsai kapcsán, akik a Nike Premier Cup tizenharmadik, 2009-es világdöntőjébe kvalifikálták magukat. Ha nem tudnánk, már az is áldhatja a sorsát, aki egyáltalán résztvevője lehet ennek a „vérkomoly” megabulinak.

Az amerikai sportszergyártó cég minden évben megrendezi a 15 éves korosztály össznépi seregszemléjét. A több fázisból álló versenysorozat döntőjének immár hagyományosan a földkerekség egyik legnépszerűbb és legsikeresebb klubja, a Manchester United a házigazdája. Egészen pontosan a carringtoni edzőcentrum, amelynek egyik hátsó füvesén Rooney, Berbatov és Ferdinand, a négy első „billiárdasztalon” pedig a 15 éves lurkók futballoznak. Köztük az MTK fiataljai!

A 15 éves srácoknak egyáltalán nem volt gyerekjáték eljutni Manchesterig. Az MTK labdarúgóinak az első körben a magyarországi tornát kellett megnyerniük. Megtették: a döntőben a Puskás-akadémistákat győzték le.

Az agárdi fiatalok utazhattak hát Genkbe, az európai fináléba, ahonnan mindössze két csapat masírozhatott be a nagydöntőbe. Miközben legalább tízen ácsingóztak rá (köztük a Sporting, az Austria Wien, a Slavia, továbbá Horvátország, Hollandia meg Dánia legjobbja), a belga vendéglátó mellett mégis csak a magyar delegáltnak sikerült. A három éve nem látott bravúr (2006-ban a Ferencváros utazhatott Angliába) persze akkor lenne felülmúlhatatlan, ha az Old Traffordra is bebocsátást nyernének Juhász Tibor nebulói: az Álmok Színházában rendezik a húszcsapatos világtorna legutolsó meccsét. A valódi döntőt...

Az út persze keserves, elvégre a tavalyi döntős mexikói Atlasszal, a tizenegy Essiennel felálló ghánai Right to Dream akadémiával, a Werder Bremennel és az indiai Salgaocarral sorsolta egy csoportba Sir Bobby Charlton és Sir Alex Ferguson a mieinket. (Hiába, a Unitednél mindennek megadják a módját.)

A Werderrel kezdtünk. Az egyre izmosabb német utánpótlás (az U21-es és az U17-es Eb-t is megnyerték) kirakatcsapata erősebbnek (a védelem közepén már most két „Mertesacker” söprögetett) és gyorsabbnak tűnt a kissé megszeppent MTK-s fiataloknál, és 3–1-re győzött. A szépítő találatunk tizenegyesből született. A megilletődöttség szerencsére hamar tovaszállt, noha az Atlas elleni megmérettetés korántsem ígérkezett könnyűnek.

Csak jelzésképp: 2006-ban Mexikó követe győzött (nevezetesen a Chivas), és az idei résztvevő is technikásan, tudatosan futballozott. Pechjére egy nála is szervezettebb ellenféllel találta magát szemben: az immár nagyon is összeszedett MTK-val. Támadásaikat helyenként már a kék-fehérek is tetszetősen szövögették, a diadal záloga mégis inkább a módfelett fegyelmezett futballban rejlett, ami 1–0-ás győzelmet ért. Az első sikert itt Manchesterben. Csütörtökön újabb két erőpróba. Jöhet India, meg az a tizenegy Essien...

HELYSZÍNI RIPORT ÉS INTERJÚ AZ ELSŐ NAP MAGYAR FŐSZEREPLŐIVEL

Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
19 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
21 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
37 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik