Agüero és Forlán góljával nyert az Atlético a Liverpool otthonában

Vágólapra másolva!
2009.08.08. 18:30
null
Forlán és Agüero ezúttal is bizonyította, hogy remek csatárpárost alkotnak
Címkék
Az Atlético Madrid felkészülési mérkőzésen idegenben győzte le 2–1-re a Liverpoolt. A Liverpoolban ezúttal nem léptek pályára a magyar légiósok. A Manchester City 2–1-re nyert a Celtic ellen, a Sunderland – kapujában Fülöp Mártonnal – 1–1-es döntetlent játszott a László Csaba által irányított Hearts-szal.

Bár csak felkészülési mérkőzésről volt szó, minden bizonnyal jó adag önbizalmat adott az Atlético Madrid játékosainak, hogy saját pályáján múlták felül a Liverpoolt.

Sergio Agüero már a 14. percben megszerezhette volna a vezetést a spanyol csapatnak, ám ekkor még fölé szállt a lövése. Két perccel később már pontosabb volt az argentin csatár, és Simao Sabrosa bal oldali beadása után Pepe Reina kapujába fejelt.

Kicsivel több mint félóra telt el a mérkőzésből, amikor megduplázta előnyét az Atlético, méghozzá remek góllal. Ismét Simao tündökölt az előkészítő szerepében, Diego Forlánnal játszott össze, aki elé végül sarokkal tette le a labdát, az uruguayi támadó pedig kilőtte a jobb felső sarkot.

A szünet után a Liverpool nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de hiába támadta végig szinte a teljes második félidőt, Lucas Leiva révén csak a szépítésig jutott – a brazil középpályás Steven Gerrard nagyszerű passza után volt eredményes. Talán, ha Németh Krisztián játszott volna…

A Manchester City jobban kiszolgálta a közönségét, mint a Liverpool, ugyanis 2–1-re megverte a Celticet. A kékek első találatát a friss nyári szerzemény, Gareth Barry szerezte, ám erre még Chris Killen révén válaszolni tudtak a skótok.

A szünet után viszont Craig Bellamy is betalál a hazaiaktól, akik ezzel meg is nyerték a találkozót. A Cityben a 66. percben csereként beállt az a Carlos Tévez is, aki nemrég új csapata zuhanyzójában szenvedett sérülést, ezek szerint nem túl súlyosat.

A Sunderland a Hearts otthonában lépett fel, és az angol csapat – nagy mértékben Fülöp Mártonnak köszönhetően – 1–1-es döntetlennel távozott a Tynecastle Stadionból. A magyar kapus a beszámolók szerint több nagy védést is bemutatott, a legnagyobbat talán az utolsó pillanatokban, amikor Ian Black lövését hárította bravúrral. László Csaba skót együttesében Balogh János ezúttal nem kapott szerepet.

A Napolitól 1–0-s vereséget szenvedő West Hamben Kurucz Péter nem védett. A Bolton gól nélküli döntetlent ért el a skót Hibernian ellen, Bogdán Ádám ezúttal a kispadon sem kapott szerepet a Wanderersben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
LIVERPOOL–ATLÉTICO MADRID 1–2
A KEZDŐCSAPATOK
LIVERPOOL: Reina – Glen Johnson, Carragher, Mikel San José, Insua – Babel, Leiva, Mascherano, Gerrard, Kuyt – Fernando Torres.
ATLÉTICO MADRID: Asenjo – Heitinga, Juanito, Ujfalusi, Antonio López – Maxi Rodríguez, Raúl García, Assuncao, Simao Sabrosa – Diego Forlán, Kun Agüero
Gólszerzők: Lucas (81.), ill. Agüero (15.), Forlán (33.)

Manchester City–Celtic 2–1
City of Manchester Stadion. V: M. Atkinson
MAN. CITY: Given – Zabaleta, Dunne, K. Touré (Ben Haim, 18.), Bridge – De Jong (Adebayor, 46.), Barry, Ireland – Wright-Phillips (Weiss, 72.), Robinho (M. Petrov, 72.), Bellamy (Tévez, 65.).
CELTIC: Zaluska – Naylor, Caddis (Hinkel, 68.), O'Dea, McCourt, Donati, Flood, Crosas (McGeady, 68.), Killen (McDonald, 60.), Mizuno (Fortuna, 60.), Samaras.
G: Barry (15.), Bellamy (53.), ill. Killen (24.)

Hearts–Sunderland 1–1 (Obua 33., ill. D. Bent 42.)
West Ham–Napoli 0–1 (Quagliarella 78.)
Aston Villa–Fiorentina 1–0 (Heskey 16.)
Birmingham–Sporting Gijón 0–0
Portsmouth–Rangers 2–0 (Piquionne 33., 51.)
Wigan–St. Mirren 3–1 (Koumas 29., Martínez 53., Melchiot 60., ill. Dargo 31.)
Dundee U.–Blackburn 2–0 (Shala 26., Bauben 72.)
St. Johnstone–Burnley 1–0 (Sheerin 83.)
Bolton–Hibernian 0–0

 

Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
11 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
19 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
35 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
41 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik