A Juhászt lerúgó Witsel fotókkal bizonyítaná az igazát

2010.01.19. 08:46
Fényképekkel bizonyítanák játékosuk igazát a Standard Liege vezetői: a belga bajnok labdarúgóklub elöljárói úgy vélik, az Anderlecht elleni meccsen igazságtalanul állították ki szélsőjüket, a Juhász Roland ellen szabálytalankodó Axel Witselt.
WITSEL vs. JUHÁSZ

 WITSEL vs. JUHÁSZ
 
  

A Standard kommunikációs igazgatója, Sacha Daout elmondta, a liege-i egyletnél hétfőn megvizsgálták az esetről készült fotókat, és ezeket is felhasználják arra, hogy bizonyítsák szélsőjük igazát.

„Három szakaszra oszthatjuk a történteket: a fényképeken jól lehet látni, hogy Witsel a labdát éri el előbb. A második fázisban érintkezik egymással először a két játékos: Juhász túl későn érkezik, és rálép Witsel lábszárára. Ezt követi a harmadik szakasz, s Axel csak ekkor ér hozzá Juhász térdéhez" – érvelt a sportigazgató.

Mint ismert, Witsel piros lapot kapott a Standard és az Anderlecht vasárnapi rangadóján, miután szabálytalankodott Juhásszal szemben – az esetet követően a liege-iek 21 éves támadóját két mérkőzésre tiltották el. A Standard fellebbezett az ítélet ellen.

Az eset érdekessége, hogy Witsel augusztusban kettős lábtörést okozott az Anderlecht védőjének, Marcin Wasilewskinek, és egyelőre nem tudni, hogy a lengyel válogatott játékos folytathatja-e a pályafutását.

„Elértem a labdát, aztán Juhász rátaposott a lábszáramra. Ha nem viselek sípcsontvédőt, most kórházban lennék. Azóta is érzek némi fájdalmat a lábamban, de másokkal ellentétben nem kenyerem a színészkedés" – idézte a La Derniere Heure a liege-i labdarúgót, hozzátéve a saját véleményét: a futballista ezúttal ártatlanul bűnhődött.

A hétfőn orvosnál járó magyar futballista minden bizonnyal ott lehet az Anderlecht következő bajnokiján, január 29-én a Germinal Beerschot otthonában. Mindenesetre egy dolog biztos az incidenssel kapcsolatban: ha Witselnek nincs "priusza" a Wasilewski-ügyből kifolyólag, nem keltett volna ekkora vitát a vasárnapi összecsapás.

Legfrissebb hírek

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
35 perce

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.07.24. 15:31

„Nálam mind a két csapat világbajnok, még ha Argentína menet közben ezt nem is mutatta meg”

Foci vb 2026
2026.07.19. 15:38

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

Ha július 14. és futball-vb, akkor brazil bemutatkozás és belga bronzérem

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Lehetséges visszavonulásáról is beszélt Thibaut Courtois a belgák vb-búcsúja után

Foci vb 2026
2026.07.11. 10:09