Arab Emírségek: Bölöni László a Porto helyett az al-Vahdához készül

2010.05.25. 16:09
Miután a szóbeli megállapodás megtörtént, a héten sor kerül a szerződés aláírására is: Bölöni László az arab emírségekbeli al-Vahdánál vállalt munkát, ezt az arab klub igazgatóhelyettese, Haled Avadh is megerősítette.

Az al-Vahda négyszeres bajnok (1999, 2001, 2005, 2010), de az ázsiai BL-ben, még az osztrák Josef Hickersberger irányításával nem sikerült továbbjutniuk a csoportjukból.

A magyar szakember számára – aki legutóbb a belga Standarddal lett bajnok, és játszhatott az együttessel a BL-ben, szerződését februárban bontották fel – aligha lesz teljesen ismeretlen a közeg, ahová érkezik, tekintettel, hogy a 2007–2008-as idényben az al-Dzsazíránál tevékenykedett.

A portugál sajtó értesülései szerint Bölönit a 2004-ben BL-győztes Porto is kinézte magának, mint Jesualdo Ferreira utódját, de képben volt a horvát Hajduk Split, valamint az angol Coventry City is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
15 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46