U17-es Eb: Paco eldöntötte, Spanyolország is bejutott a fináléba

2010.05.27. 21:52
Címkék
A Liechensteinben zajló U17-es korosztályos labdarúgó Európa-bajnokságon Spanyolország is bejutott a vasárnapi fináléba, miután a csütörtöki elődöntőben két góllal bizonyult jobbnak Törökországnál. Ellenfele a franciákat kiejtő Anglia lesz.

A spanyol együttes Rodriguez góljával már a találkozó elején előnyhöz jutott, de a fordulást követően egyenlíteni tudtak a törökök, akik elszántságát látva megállapítható volt: bíztak a győzelemben.

Egészen az 51. percig, akkor ugyanis Kartalt a második sárga lapját követően kiállította a játékvezető. Az emberelőnyben futballozó spanyol gárda Paco három perc alatt lőtt duplájával biztosította helyét a döntőben.

Spanyolország a kilencedik Eb-aranyérmét nyerheti meg a korosztályban, az angolok az elsőt. Utóbbiak eddig egyetlen egyszer jutottak be a fináléba, azonban 2007-ben az immár tizenharmadik döntőjükre készülő spanyolok 1–0-ra nyertek ellenük.

LIECHTENSTEIN, U17-ES LABDARÚGÓ EB 
ELŐDÖNTŐ
Spanyolország–Törökország 3–1 (Rodriguez 11., Paco 63., 66. – a másodikat 11-esből, ill. Calis 47.)
KORÁBBAN
Anglia–Franciaország 2–1 (Wickham 23., 40., ill. Pogba 56.)

 

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
9 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-rájátszás, hétvégén NB I és férfi kosárlabda-vb-selejtező

Minden más foci
28 perce

Február 26-án lesz Lukáts György búcsúztatása

Egyéb egyéni
29 perce

Sportpetíció: „Felelősségünk megvédeni azokat az értékeket, amiket együtt építettünk fel” – Czene Attila

Egyéb egyéni
33 perce

Gasper Marguc nyáron hazamegy, pedig már otthon van

Képes Sport
35 perce

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
41 perce

MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG KOSÁRLABDA VB-SELEJTEZŐ JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kosárlabda
49 perce

Légióskörkép: két magyar válogatott támadó lőtt gólt a múlt héten

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik