A kaposváriak volt légiósa is a letartóztatottak között van

2010.06.09. 15:27
null
Suljic váratlanul távozott Kaposvárról (Fotó: Szabó Miklós, NS-archív)
A fél Európát behálózó bundabotrány legfrissebb fejleményeként nagyszabású rendőri akció keretében húsz horvát és két szlovén személyt tartóztattak le kedd éjszaka, akiknek kihallgatására az elkövetkezendő napokban kerül majd sor. Köztük egy olyan illetőt is, aki két és fél évvel ezelőtt légiósként még a kaposváriak élvonalbeli labdarúgócsapatát erősítette.

A kaposváriak által még 2006-ban szerződtetett Admir Suljic a 2007–2008-as szezon közben úgy köszönt el, hogy hazamegy, felhagy a labdarúgással és a családi vállalkozásban keresi boldogulását. Hogy aztán mi a családi vállalkozás, nem lett részletezve, ellenben a rendőrségnek egészen más jellegű információi vannak arról, hogy Suljic mivel kereste meg a kenyérrevalót: állítólag a színfalak mögött ő mozgatta a szálakat.

TOVÁBBI RÉSZLETEK A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN
A horvátországi letartóztatásokkal lapunk csütörtöki számában is foglalkozunk,  így Olvasóink megtudhajták, hogy a horvát rendőrök többek között a magyar kollégáktól is segítséget kaptak nyomozásuk során.

Az Ekipa szlovén sportnapilap alapján (a hírt a szlovén és horvát hírügynökségtől vették át) a következő labdarúgó, edző vagy éppen vezető nevével találkozhatunk: a horvát első osztályú Croatia Sesvete gárdájából Mario Cizmek, az egykori horvát válogatott Jasmin Agic, Dario Susak, Ivan Banovic, Sasa Mus, Marko Guja, Antun Pokrajcic, Miljenko Bosnjak, a segédedző Goran Jerkovic, valamint Tomislav Zubak, a klubtulajdonos Zvonko Zubak fia.

A szintén első osztályú varasdi Varteksből  a szintén egykori válogatott Miljenko Mumlek, Zoran Ivancic és Andrija Balajic lehet érintett, a csáktornyai Medjimurjéból pedig Neven Vuljanko, Danijel Madaric, Mario Darmopil, menedzsere Mario Marenic, de a Zadar csapatkapitánya, Jakov Surac is a megvádoltak között van.

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
23 perce

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
2026.06.12. 21:10

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40
Ezek is érdekelhetik