Belgium: nem Dzsudzsákékhoz, Fülöp helyére igazol Sidibéék kapusa

2010.06.01. 13:48
Címkék
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Sunderlandnél szeretné folytatni pályafutását a belga élvonalbeli Sint-Truiden kapusa, Simon Mignolet.
A remek szezont maga mögött tudó 21 éves kapust több együttes is szerződtette volna, közülük két kérő volt igazán kitartó, a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató holland PSV, illetve az angol Sunderland (e csapat igazolt játékosa Fülöp Márton).
 
Nos, úgy tűnik, Ibrahima Sidibe csapattársa, a belga utánpótlás-válogatott Mignolet döntött: inkább Anglia felé veszi az irányt, ahol a klubjától a nyáron mindenképp távozó Fülöp Márton „helyét veszi át”.
 
„Simon döntött, Sunderlandben szeretné folytatni. Így már a két klubon a sor, hogy megegyezzenek, szerintem ez is rövid időn belül megtörténhet – mondta a kapus ügynöke, Nico Vaesen. – Simonnak a skót Gordonnal meg megküzdenie a csapatba kerülésért, és az első időszakban az edzéseken, illetve a Ligakupában tudja majd megmutatni, mit is tud valójában.”
 
Mignolet a Sint-Truidennél nevelkedett, 2005 óta tagja a klub felnőttkeretének.
Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
1 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
16 perce

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
56 perce

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
1 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
1 órája

Ötkarikás karnevál – Velencén át Cortinába

Képes Sport
1 órája

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
1 órája

„A család mindig az első” – lemondott a vb-résztvevő Curacao szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik