Strandfoci: borzalmasan nehéz csoportban a magyar válogatott

2010.06.21. 21:30
Címkék
Nem mosolygott rá a szerencse a magyar strandlabdarúgó-válogatottra a 2011-es világbajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásakor.

A mieink a második kalapból várták riválisaikat, és szinte nem is kaphattak volna erősebb vetélytársakat: Fortuna a tavalyi vb-ezüstérmes Svájcot, valamint az egyre jobb teljesítményt nyújtó, az elitbe vágyó Ukrajnát és Fehéroroszországot sodorta az útjukba. Érdekesség, hogy utóbbi együttessel a hétvégén, a marseille-i Euroliga-tornán is megmérkőzünk.

A hat négyes és az egy hármas csoportból az első és második helyezettek, valamint a legjobb harmadik jutnak a nyolcaddöntőbe, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

A hat négyes és az egy hármas csoportból az első és második helyezettek, valamint a legjobb harmadik jutnak a nyolcaddöntőbe, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

 

Világbajnoki selejtező, európai zóna, Bibione (július 11–18.)
A-csoport: Olaszország, Németország, Törökország
B-csoport: Spanyolország, Görögország, Hollandia, Bulgária
C-csoport: Oroszország, Románia, Andorra, Szlovákia
D-csoport: Portugália, Anglia, Észtország, Izrael
E-csoport: Svájc, MAGYARORSZÁG, Ukrajna, Fehéroroszország
F-csoport: Franciaország, Csehország, Azerbajdzsán, Kazahsztán
G-csoport: Lengyelország, Norvégia, Ausztria, Moldova

www.strandfoci.hu

Legfrissebb hírek

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
11 perce

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
15 perce

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
37 perce

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
45 perce

A Nyíregyháza elvette a Veszprém veretlenségét; lemaradt a felsőházról a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
57 perce

Sportpetíció: a Magyar Birkózók Szövetsége és a sportág számos legendája, válogatott klasszisa is csatlakozott

Birkózás
1 órája

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
1 órája

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik