Az NNI is vizsgálja a Debrecen ügyét

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 08:52
null
Képünk illusztráció
Válaszút elé került a fogadási csalások ügyében december közepe óta vizsgálódó Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Miközben folyik a bochumi ügyészségtől kapott írásos anyagok, hangdokumentumok fordítása és a honi nyomozati eredményekkel történő összevetése, addig megtörtént a Kiprich Dániel nevéhez köthető, májusban kirobbant vesztegetési botrány érintettjeinek kihallgatása – a gyirmóti eset összefügghet a bochumi szálakkal, ahogy a Debrecen–Fiorentina mérkőzés ügye is.

Ismert, hogy a Tatabánya három futballistája, Dombai András, Kollár Dániel és Vass Norbert szerint a május 9-én rendezett FC Tatabánya–Gyirmót SE NB II-es bajnoki mérkőzés (2–2) előtt Kiprich Dániel, a gyirmótiak hátvédje állítólag pénzt ígért arra az esetre, ha a Tatabánya veszít. Nos, a megkeresett játékosok azonnal elmondták az esetet, a tatabányai vezetők pedig a találkozó után – a vonatkozó fegyelmi szabályzat szerint – jelentették az ügyet az MLSZ illetékeseinek.

A szövetség feljelentést tett a rendőrségen, majd fegyelmi elé állította Kiprich Dánielt, s egy évre a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltotta. Súlyos a büntetés, de ezzel nincs vége a védő megpróbáltatásainak: az NNI ugyanis saját hatáskörébe utalta az ügyet, s kihallgatta a játékosokat. Információnk szerint a következő lépés már a vádemelés, ám a nyomozók egyelőre várnak – úgy tudjuk, az ügynek lehetnek a bochumi ügyészség által vizsgált nemzetközi hálózathoz kapcsolódó szálai.

Noha az NNI munkatársai az összevont nyomozás sikerére való tekintettel egyelőre hallgatnak, a Nemzeti Sport megtudta, a bochumi ügyészségtől kapott iratokban a Debrecen–Fiorentina Bajnokok Ligája-selejtezővel (3–4) kapcsolatos információkra is bukkantak.

Arról már beszámoltunk, hogy a már előzetes letartóztatásban lévő horvát Ante Sapina (őt tartják a német hatóságok az ügy egyik kulcsfigurájának) múlt héten közreadott vallomásában elismerte, fogadott a DVSC mérkőzésére, ám az aktákban ennél jóval több információ szerepel. Úgy tudni, utalások vannak futballistákra, a vesztegetési kísérlet előkészítésére. Nevek, mezszámok, helyszínek hangzanak el a lehallgatott telefonbeszélgetések során.

Már megírtuk, hogy az UEFA is vizsgálódott az ügyben, s ennek eredményeképpen két évre eltiltotta Vukasin Polekszicset, másfél esztendőre pedig Mészáros Norbertet. A játékosok fellebbeztek az UEFA-nál, ám a másodfokú döntésre, úgy tűnik, ősz közepéig várni kell. Ráadásul az európai szövetség feljelentése alapján a FIFA is büntetni készül, s ez azt jelenti, hogy a két eltiltott labdarúgó immár a világ egyetlen országos bajnokságában sem szerepelhet.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
14 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

3x3-as kosárlabda Eb: a férfi és női válogatott is kikapott a debreceni felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.08.31. 21:17

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik