Brazília: mégsem Ramalho, hanem Menezes lehet az új kapitány

2010.07.24. 08:59
null
Menezes lehet a kapitány (Fotó: Action Images)
Mano Menezes, a Corinthians vezetőedzője lehet a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután az első számú jelölt, Muricy Ramalho nem bonthatta fel élő a szerződését klubjával, a Fluminensével.

A Brazil Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint a 48 éves Mano Menezes szombaton jelenti be, hogy elvállalja-e a feladatot, ami nem ígérkezik könnyűnek: az idei gyenge világbajnoki szereplés után olyan új válogatottat kell építeni, amely jó eséllyel pályázik a 2014-es, hazai rendezésű vb megnyerésére.

Menezes egyszer nyert Brazil Kupát (a Corinthiansszal), egyszer döntőt játszott a Libertadores-kupában (igaz, azt elveszítette), és egyszer a harmadik helyen végzett az országos bajnokságban (utóbbi kettőt a Gremióval). Eredménylistáját két másodosztályú bajnoki cím (mindkét említett klubbal egy-egy), valamint két Rio Grande do Sul, illetve egy Sao Paulo állambeli aranyérem teszi teljessé.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a szövetség mindenben megegyezett Muricy Ramalhóval, a Fluminense vezetőedzőjével, de a riói klub vezetői nem járultak hozzá a szakember távozásához. „Ramalho folytatni fogja nálunk a munkát, tiszteletben tartva a szerződését" – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Roberto Horcades, a Flu elnöke.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46