Összevonják a FIFA Év Játékosa díjat és az Aranylabdát

2010.07.05. 15:17
null
Messi vehette át tavaly az Aranylabdát (Fotó: Action Images – archív)
A 2010-es évben egy trófeával kevesebbel gazdagodhat majd az év legjobb futballistája, ám nagyobb presztízsű elismerést kaphat az, akit a legjobbnak választanak. A FIFA és a France Football ugyanis összevonta díját, és megalapította a FIFA Aranylabdát, amelyet 2011. január 10-én osztanak ki először.

Ma kora délután eldőlt, hogy összevonják a FIFA Év Játékosa díjat és az Aranylabdát a France Football napilapot üzemeltető Amaury kiadó és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség megállapodása értelmében.

A szerződést Johannesburgban írták alá a felek, és a 2010-es év legjobbjának választott játékos már a FIFA Aranylabda elnevezésű díjat veheti majd át a következő év január 10-én Zürichben.

„Szerettük volna ezt a két nagy hagyományú trófeát egyesíteni. Az egyik több mint ötvenéves múltra tekint vissza, a másikat is hosszú ideje osztják ki (1991 óta – a szerk.). Azt szerettük volna elérni, hogy egy Aranylabda díj legyen" – mondta Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke, hozzátéve: legalább a következő vb-ig tart az együttműködés.

Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy milyen elv alapján választják majd a FIFA Aranylabdát, de úgy tudni, hogy egyesítik a két díj kiválasztási módszereit.

A France Football nagy presztízsű díját a sportújságírók szavazatai alapján osztották ki, míg a FIFA elismerésénél a szövetségi kapitányok és a válogatottak csapatkapitányainak voksait vették figyelembe.

A LEGTÖBB ALKALOMMAL DÍJAZOTTAK
FRANCE FOOTBALL-ARANYLABDA
Név (nemzetiség)
Díjak száma Év
Johan Cruyff (holland)
3 1971, 1973, 1974
Michel Platini (francia) 3 1983, 1984, 1985
Marco van Basten (holland)
3 1988, 1989, 1992
     
A FIFA ÉV JÁTÉKOSA DÍJA
Név (nemzetiség)
Díjak száma Év
Zinedine Zidane (francia) 3 1998, 2000, 2003
Ronaldo (brazil) 3 1996, 1997, 2002
Ronaldinho (brazil)
2 2004, 2005

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
11 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
15 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
20 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56