Patrice Evra fellebbez ötmeccses eltiltása ellen

2010.08.24. 17:36
null
Evra az öt mérkőzést is méltánytalannak érzi (Fotó: Action Images)
Fellebbez a Francia Labdarúgó-szövetség által egy hete kiszabott, öt válogatott mérkőzésre szóló eltiltása ellen Patrice Evra, a nemzeti együttes korábbi csapatkapitánya.

A futballista ügyvédje kedden bejelentette, hogy védence nem fogadja el a kirótt büntetést, melyet a nyári világbajnokságon a válogatott körül kirobbant botrány miatt kapott. A szövetség jelezte, a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, azaz Evra szeptember elején nem léphet pályára az Európa-bajnoki selejtezők nyitányán.

Az FFF fegyelmi bizottsága múlt kedden a vb-ről hazaküldött Nicolas Anelkát 18, Evrát öt, Franck Riberyt három, Jeremy Toulalant pedig egy válogatott találkozóra tiltotta el, míg az ötödik érintett, Eric Abidal nem kapott büntetést.

A dél-afrikai viadalon a 2006-ban döntős franciák már a csoportkör után csomagolhattak egyetlen ponttal és ugyanennyi rúgott góllal, miután utolsók lettek csoportjukban. Ráadásul a pályán kívül sem az elvárt módon viselkedtek. Anelka a mexikóiak elleni mérkőzés szünetében összekülönbözött Raymond Domenech szövetségi kapitánnyal, a történtek napvilágra kerülése nyomán pedig a szövetség vezetősége hazazavarta a csatárt. Ezt követően a játékosok sztrájkba léptek, egy edzést kihagytak, többen pedig nem léptek pályára az utolsó találkozón.

Evrának csapatkapitányként, Ribérynek az ő helyetteseként, Anelkának az öltözőben történtek miatt kellett megjelennie a fegyelmi testület előtt. Abidalnak azért, mert nem volt hajlandó játszani a dél-afrikaiak elleni záró találkozón, Toulalannak pedig azért, mert ő fogalmazta meg a játékosok sztrájkra vonatkozó közleményét.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
14 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57