Labdarúgás: Gaál Gyöngyi vezeti a női U17-es vb nyitó mérkőzését

Vágólapra másolva!
2010.09.05. 13:13
A Trinidad és Tobagóban rendezendő női U17-es labdarúgó-világbajnokság vasárnap veszi kezdetét, és a tornán Gaál Gyöngyi vezeti a nyitó mérkőzést – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.

Az öt európai játékvezető – köztük Gaál Gyöngyi és asszisztense, Makkosné Petz Brigitta – már egy hete a helyszínen tartózkodik. A felkészítésen, az elméleti és fizikai felméréseken (41 Celsius-fokban) kiválóan szerepeltek a magyar nők. A FIFA követelményeit jól mutatja, hogy még el sem kezdődött a világbajnokság, máris hat játékvezető utazhatott haza a nem megfelelő felkészültsége miatt.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint azonban a mieink nemcsak kiválóan teljesítettek, hanem szakmai elismertségüket jelzi, hogy a mai nyitó mérkőzést Gaál Gyöngyi dirigálhatja, míg asszisztense a szlovák Maria Lisicka és a svájci Ester Staubli lesz. A hazai válogatott ellenfele Chile lesz a magyar idő szerint vasárnap 23 órakor kezdődő találkozón.

Ugyancsak túl van az első megmérettetésen az UEFA Játékvezető Centrumában, Nyonban tartózkodó magyar hármas. A nyolc ország játékvezetői számára tartott felméréseken (fizikai, elméleti, videó-teszteken) a legjobb teljesítményt a Farkas Ádám, Berettyán Péter, Horváth Róbert trió érte el. Szombaton és vasárnap svájci harmadik ligás bajnoki mérkőzésen tesztelik tovább a tehetségeket, a mieinkre ma délután kerül sor.

Az UEFA jelölése alapján futsal-éljátékvezetőnk, Kovács Gábor szeptember végén Ukrajnába utazik, ahol a Bajnokok Ligája csoportmeccsein működik közre.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik